Főoldal Játékok Ilyen volt eredetileg a Nintendo konzolja
Játékok

Ilyen volt eredetileg a Nintendo konzolja

A kezdetekkor egészen más sorsot szántak a japánok mostani generációs gépének.

162

Az előző „konzol” után most érkezzen egy valóban létező gép, amelynek a kezdeti fázisáról és az első prototípusairól láthatunk egy kicsit többet. Pár 2014-es dokumentum látott napvilágot, amely a Nintendo Switch-ről mond el egyet-s-mást számunkra. Ezek alapján igazán érdekes információkra lelhetünk a hordozható eszközzel kapcsolatban.

A konzol nevét, tehát a „Switch”-et már 2014-ben el is döntötték, hogy mi legyen és végül nem változtatták azt meg. Az eredeti koncepció az AT Ericsson-tól használt volna SOC-t (System on Chip – tehát nagyjából a gép lelke. A processzor, a GPU és az őket kiszolgáló egyéb dolgok találhatóak rajta). A nagy 3D hullám közepette természetesen ez a típus is támogatta volna azt, szerencsére később ahogy ez a divat leáldozott, úgy a készítők is elvetették ezt. 

Az eredeti koncepción nem volt eldöntött, hogy egy, vagy két képernyő lesz-e rajta, azonban az már biztos volt, hogy a megjelenítő maximum 480p-s felbontást fog támogatni. Ez sem lett végül így, hiszen egy 720p-s egység került beépítésre a végleges típusban. Először úgy tervezték, streamelni lehet majd a játékot TV-re és nem kábelen keresztül küldeni rá a jelet. Felvehettünk volna saját videót is, amely alá kommentálási lehetőséget is biztosítottak volna. 

A Nintendo 3DS visszafelé kompatibilitást is terveztek, és az ST Switch-be 1 GB RAMot szántak. Egyfajta „sleep mode” a tervek része volt, azonban ezt nem sikerült annyira kidolgozni, hogy értékelhetővé váljon. Mint tudjuk, teljesen más lett végül a Nintendo Switch végleges változata, mindenképpen érdekes azonban megnézni milyen is lehetett volna ez a konzol, ha minden az eredeti tervek szerint halad.

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Zelda
BREAKINGFilmek

Érkezik hivatalosan is a Zelda élőszereplős feldolgozása

Több éve pletykálnak a Zelda-filmről, most végre bejelentették.

Nintendo Xbox
Játékok

A Microsoft egy időben megvette volna a Nintendót és a Warner Bros. videójáték részlegét is

A kiszivárgott levelezés szerint a Microsoftnál fontolgatták a Nintendo és a Warner...

Tomb Raider I-III Remastered
BREAKINGJátékok

Felújított változatot kap az első három Tomb Raider-játék

Valentin napon érkezik a Tomb Raider I-III Remastered kiadása.

Transformers: EarthSpark
Játékok

Hamarosan jön az új Transformers-játék

Gameplay előzetest is kapott a Transformers: EarthSpark – Expedition.