Idén érezik a Guardians of the Galaxy játék!

Végre tegnap este hivatalosan is leleplezték a várva-várt alkotást.

Sok pletyka és híresztelés szólt róla már eddig is, azonban végre sikerült odáig is elérnünk, hogy a Square Enix egy hosszabb videón keresztül hivatalosan is bemutatta a készülő Guardians of the Galaxy játékát. A fejlesztését a Deus Ex alkotásokat is jegyző Eidos Montreal végzi jelenleg, és a megjelenés is közelebb van, mint gondolnánk.

Alapvetően egy sztori központú és a döntéseink által formálható alkotásról van szó. A stúdió gyorsan meg is jegyezte, hogy sokkal inkább egy Deus Ex alkotást kell várnunk és nem egy következő Marvel’s Avengers-t. Mi vehetjük majd fel Star-Lord szerepét és harc közben a többieknek adhatunk majd utasításokat, hogy pontosan mivel is járuljanak hozzá a sikerünk eléréséhez. 

A játék alapvetően a már meglévő loreból fog építkezni, azonban a csapatnak egy teljesen új küldetése lesz, amelyet eddig még nem láthattunk. Itt sem szabad számítanunk a filmek szereposztására, amely már magát Quill-t megnézve is gyorsan kiderül. Chirs Pratt helyett sokkal inkább a képregények Űrlordját vették alapul.

Azért is fontos ez, mert a fejlesztők azt szeretnék, ha bele tudnánk élni magunkat a szerepbe. Már csak a legfontosabba maradt ki, ami a megjelenési dátumot illeti. A vártnál sokkal hamarabb, október 26-án fogja tiszteletét tenni PS4-en, PS5-ön, Xbox One és Xbox Series konzolokon, továbbá PC-n.

Total
0
Shares
Previous Article
Bosszúállók: Végjáték

Chris Hemsworth egy Chris Pratt Űrlordjával közös fotót osztott meg a Thor: Szerelem és mennydörgés kulisszái mögül

Next Article
Greenland - Az utolsó menedék

Gerard Butler és Morena Baccarin főszereplésével készül a Greenland 2. rész

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!