Holnaptól retteghetünk az Amnesia: Rebirth-ben

Horror kalandra csábítanak a fejlesztők.

Az Amnesia: Rebirth megjelenésének a küszöbén a PlayStation Undergroundnak és a fejlesztő Frictional Games-nek hála kaptunk egy komolyabb betekintést a játékba. Az eddigi rövidke kedvcsinálók már engedték sejtetni, hogy nem egy kellemes utazásban lesz részünk. A korábbi epizódok is erősen igénybe vették a játékosok idegrendszerét és úgy néz ki ez most sem lesz másképpen. Az már az elején leszögezhető, hogy ez az epizód sem világos és tágas helyeken fog játszódni, ennek ellenére úgy tűnik lesz lehetőségünk bőven fényforrásokat használni. A videóban láthatunk gyufát, fáklyát, de még a jó öreg lámpás is visszatér, és persze üzemanyaggal fog működni.

Ami viszont komolyabb újításnak tűnik az a ránk váró veszély és annak mértéke. Jól látható a felvételen, ahogy emberünk egy biztonságos szobából próbál kijutni, de szembe találkozik jó két tucat szörnnyel. Ez erős váltás, tekintve, hogy a korábbi epizódokban általában egy-egy magányos ellenfél várt ránk. Az is jól látható, hogy az említett szituáció hatására a megszokott félelemérzet és annak áldásos hatása is azonnal beindul, ami a széria egyik jellegzetes játékmechanikai fogása. Ezt azonban a készítők egy rejtélyes rosszulléttel is megtoldják nekünk, ám erről csak annyit árulnak el, hogy lesznek bizonyos következményei. Akit az anyag érdekel, alább tudja meglesni teljes egészében.

Az Amnesia: Rebirth 2020. október 20-án jelenik meg PC és PlayStation 4 platformokra, éppen időben, hogy a közelgő Halloween alkalmából ránk hozza a frászt.

Total
0
Shares
Previous Article
The Batman

Colin Farrell Pingvinje két kerékre pattant, s motorral üldözi Selina Kyle-t a The Batman chicagói forgatásán

Next Article

Külön érkezhet a Halo Infinite egyjátékos- és multiplayer módja

Related Posts
Wide Screen YouTube