Főoldal Játékok Holnap valami újdonságra számíthatunk a Kojima Productions háza táján?
Játékok

Holnap valami újdonságra számíthatunk a Kojima Productions háza táján?

Egy twitter bejegyzés szerint készülnünk kell valamire a holnapi nap folyamán.

336

Nem volt éppen felhőtlen fogadtatása a Death Stranding-nek, ugyanis egy egészen más megközelítést választott a hagyományostól eltérően a produkció feje, Hideo Kojima. Szerintünk egy egészen jó játék lett és valóban egyedi, eddig még nem látott színt vitt az iparba, pontosan ezért nem tudott sok helyen az igazán jó alkotások közé érni. Most úgy néz ki, holnap valami információt kapunk a mű háza tájáról.

A Kojima Porductions audio producere Ludvig Forssell szerint, a holnapi napon valami fontos információt fogunk megtudni. Csak találgatni lehet, de nagy valószínűséggel a Death Stranding-gel kapcsolatos lesz ez. Egészen véletlen egybeesés, hogy a jövő hónapi PlayStation Plus játékait is aznap fogják majd bejelenteni. Illetve azt már tudjuk, hogy az Oddworld Soulstorm érkezik majd a PS5 tulajok számára, azonban a többi még akkor kerül majd tisztázásra.

Egy Final Fantasy szerű megoldást tudunk elképzelni, ahol is megkapjuk majd a PS Plus előfizetés mellé a Death Stranding sima változatát és valamikor a közeljövőben érkezik az Extended verzió is, amire ezzel nem tudunk ingyenesen frissíteni. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy tényleg ez lesz-e a megfejtés. Holnap mindenesetre már okosabbak leszünk majd mind az üzenettel, mind az ingyenes játékokkal kapcsolatosan.

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dragon's Dogma 2
Játéktesztek

Dragon’s Dogma 2 teszt

Tesztünk a Capcom népszerű szerepjátékának folytatásáról.

Rise of the Ronin
Játéktesztek

Rise of the Ronin teszt

Tesztünk az új PlayStation 5 exkluzív szamurájos játékról.

Dune: Awakening
Játékok

Arrakis életre kel a Dune: Awakening című online túlélős játékban

Új előzetesen csodálhatjuk meg a Dűne világában játszódó új túlélős MMO-t.