Akárcsak a Kraven, a vadász esetében a Sony, a New Line Cinema és a Warner Bros. is mindent megtesz egyik decemberi nagy dobásáért A rohírok háborúja személyében. A film egyelőre rajongói körökben sem túl felkapott, lévén animációs, s nem jósolnak neki hatalmas bevételeket sem. Szintén nyolc percet kaptunk hát belőle, aminek hála végre jobban középpontba kerül Pörölykezű Helm is, nem csupán a lánya.
Még 2021-ben jelentette be a Warner Bros., hogy animációs formában is bővítik A Gyűrűk Ura franchise-t. Ez lesz decemberben A Gyűrűk Ura – A rohírok háborúja, melynek története jóval Frodóék kalandja előtt veszi fel a fonalat, középpontba helyezve A Gyűrűk Ura: A két torony végén megismert Helm-szurdokot, s Rohan legendás királyát, Pörölykezű Helmet. Bár egy régi legenda elevenedik majd meg, több ismert szereplő is visszatér, mint Éowyn vagy épp Szarumán.
A film egyébként műfaj szerint anime, ennek ellenére hivatalosan is része lesz a filmes kánonnak. A rendezői székben a japán Kenji Kamiyama foglal helyet, az animációért a szintén japán Sola Entertainment a felelős. Kamiyama tapasztalt rendező és animés, legtöbben itthon talán a Páncélba zárt szellem (Ghost in the Shell) franchise-ban végzett munkáiról ismerhetik. Az executive producerek között helyet foglal Peter Jackson is. Az új király szerepét a nagy sikerű drámasorozat, az Utódlás (Succession) sztárja, Brian Cox tölti majd be, míg Gaia Wise Hèrát, a lányát kelti majd életre. A könyvek lapjain Helm Rohan kilencedik királya volt, egyik fő ellenfele egy Freca nevű dúnföldi lett, aki azt állította, hogy rohani királyi vér csörgedezik benne, s igényt szabott a trónra. Terve az volt, hogy kényszeríti a királyt: lányát adja hozzá az ő fiához, Wulfhoz. A találkozó azonban igen előnytelenül végződött számára, mivel Helm egyetlen ütéssel végzett vele mérgében. Ezek után Wulf bosszút esküdött ellene, s kitört a hosszú háború. Tekintve, hogy Helm király a stúdió által birtokolt anyagoknak leginkább a függelék részben jelenik meg, így várhatóan alaposan kibővítik, színesítik történetét, amiről egyébként azokon kívül sem tudhatunk sokat. Az eddigi képsorok alapján lánya például jóval nagyobb fókuszt kap itt, mint a könyvek lapjain.
Éowynt természetesen Miranda Otto szólaltatja meg, ő fogja elmesélni nekünk a történetet, Szarumán szerepében pedig újfent hallhatjuk a legendás Sir Christopher Lee-t is! A Gyűrűk Ura – A rohírok háborúja bemutatója itthon egyelőre december 5-re van betáblázva, ezen kívül készül a The Lord of the Rings: The Hunt for Gollum című film, Andy Serkis főszereplésével.
Szólj hozzá!