Hamarosan indul a Neurománc sorozat forgatása

A 10 részes széria az Apple TV-re készül.

Faragó Dániel
Olvasási idő: 3 perc
Forrás: Apple TV+

2024 elején jelentette be az Apple TV+, hogy sorozattá adaptálják William Gibson kultikus Neurománc című regényét. A cyberpunk alapmű végre méltó élőszereplős adaptációt kap, az Apple pedig most közölte, hogy elkezdődött a széria forgatása.

Az Apple TV-n valósul meg a Neurománc sorozat

2024 februárjában jelentette be az Apple, hogy élőszereplős sorozatot készítenek Gibson 1984-es cyberpunk regényéből. A széria showrunnere Graham Roland és JD Dillard lesznek, akik a Skydance Television, az Anonymous Content és a DreamCrew Entertaiment cégekkel gyártják majd a szériát az Apple TV+-ra.

A regényt egy 10 részes minisorozatban adaptálnák. A történet egy disztópikus jövőben játszódik, amelyben a sérült, szuperhacker Case kalandjait követhetjük, aki digitális kémkedések és összeesküvések bűncselekmény hálójába keveredik. Társa Molly, a trükkös bérgyilkosnő, akivel egy vállalati dinasztia kifosztását tűzik ki célul, amelynek sötét titkai vannak.

Gibson regénye akkoriban a cyberpunk egyik alapművének számított, amelyre erősen hatott a Szárnyas fejvadász is. Akkoriban Nebula, Philip K. Dick és Hugo díjakat is elnyerte. A regény később két folytatást is kapott, amelyek együtt a Sprawl-trilógiát alkotják. Az Apple már egy másik sci-fi klasszikust is adaptált korábban az Alapítvány képében, a Neurománc egy új mérföldkő lesz. A streaming csatorna július 1-jén egy rövid előzetessel közölte, hogy a forgatás és a gyártás már elindult, így hamarosan már láthatjuk.

Mark Strong, Callum Turner, Max Irons és még sokan mások is szerepelnek a Neurománc sorozatban

A sajtóban már bejelentették a szereplőket is az elmúlt fél évben. A főszereplő Case-t Callum Turner (Legendás állatok) alakítja, míg Mollyt Briana Middleton (Simlis). John Ashpool szerepére Peter Sarsgaard (Batman) került, Jean Tessier-Ashpoolt pedig Max Irons (A burok) alakítja. Mark Strong (Dűne: Prófécia, Kingsman, Pingvin) is aláírt az Apple-nél, ő alakítja majd Armitage karakterét, Dane DeHaan (A csodálatos Pókember 2.) lesz Peter Riviera, míg Clémance Poésy (Erőszakik) lesz Marie-France Tessier.

A Neurománc sorozat executive producere Roland és Dillard, mellettük szintén producerek David Ellison, Dana Goldberg és Matt Thunell a Skydance Televisiontől és az Anonymous Contenttől; Drake, Adel „Future” Nur és Jason Shrier a DreamCrew Entertainmenttől; Zack Hayden és maga az író, William Gibson is részt vesz a gyártásban. A Neurománc forgatása már elindult, a premier dátuma még nem ismert.

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×