A siló 3. évad – Kritika

Itt állíthatod be, hogy a Google keresőben elsők között szerepeljen a Wide Screen

Nem kis mutatvány egy sorozatnak menet közben teljesen újjáépítenie magát, de az Apple TV posztapokaliptikus sci-fi sikere a harmadik évadra pontosan ezt húzta meg. A siló (Silo) két teljesen eltérő idősíkra bontotta a cselekményt, és a végeredmény meglepően jól működik – mint amikor mogyoróvajas kenyeret eszünk áfonyalekvárral. Tökéletes párosításnak tűnt az elsőre szokatlan és zavaró felosztás, de hála a pazar történetvezetésnek zseniálisra sikerült a kivitelezés, s nem túlzás azt állítani, hogy a valaha volt egyik legjobb sorozat, legjobb évad és legjobb könyvadaptációt láttuk az elmúlt hónapokban.

Az egyik szálon maradunk a jól ismert jövőben, ahol mintegy 10 000 ember tengődik egy omladozó, gigantikus föld alatti bunkerben, amit csak silónak neveznek. Graham Yost showrunner szériájában Juliette Nichols (Rebecca Ferguson), a zseniális mérnök lassan ráébredt, hogy a silóban és az IT-szektorban a zárt ajtó mögött folyamatosan utasításokat adó fura hang valójában nem egy mesterséges intelligencia, ahogy eddig gondolták, hanem sokkal szövevényesebb ügy áll a dolog mögött. Az ismeretlen mindent elkövet, hogy kijussanak a silóból, de vajon védelemből teszi, vagy a teljes kontroll a cél? A második évad végén Juliette és Bernard (Tim Robbins) visszatérve a 18-as silóba még egy kamrában várta, hogy ropogósra süljön, a harmadik évad pedig egy kis időugrással nyit. Juliette-t időközben polgármesterré választották, teljesen kívül van a komfortzónáján, és amnézia gyötri a második évad végén történt eseményekkel kapcsolatban: nem emlékszik a történtekre, hogy mi történt azután, hogy visszatért. Ferguson alakítása most is elemi erejű: vele együtt próbáljuk összerakni, hogyan került ebbe a helyzetbe, megoldani a cliffhanger részeket, s miként mászhat ki belőle. A cselekmény motorját ez a hajsza adja, miközben az évad mélyen beleássa magát a sorozat által eddig csak érintett témába: az emlékek szerepébe.

Kövess minket Facebookon is!

A másik idősík egy a közeljövőben játszódó, feszes politikai thriller, ami a második évad fináléjában tűnt fel először. Daniel kongresszusi képviselő (Ashley Zukerman) és Helen, az újságíró (Jessica Henwick) egy Irán elleni bizarr amerikai támadás után kénytelen együttműködni, hogy válaszokat kapjanak, mi történt Daniel húgával (Jessica Brown Findlay), hiszen a seregből csak marad életben. Ez a szál leginkább egy Tom Clancy és Robert Heinlein keverékéből született politikai akciófilmre hasonlít. Száguld, lüktet, és tökéletes ellensúlya a jövőbeli idősík lassabb, sakkszerű intrikáinak. Zukerman és Henwick között csak úgy izzik a levegő – komolyan elgondolkodhatnának egy közös romkomon A siló után. Még akkor is működik a köztük lévő kémia és humor, amikor Washington D.C. utcáin (amit amúgy az Egyesült Királyságban forgattak) vagy egy önvezető autóban menekülnek a rájuk vadászó ellenségek elől.

A múltbeli szál már csak azért is frissítő, mert végre füvet, fákat és napfényt látunk a képernyőn, ami ebben a sorozatban szinte sokkoló újdonságnak számít a sötét, poros és szürke földalatti jelenetek után. Bár a tempó egy idő után lelassul, ahogy a cselekmény közelebb ér a megszokott előzménytörténetek medréhez, az idősíkok közötti kapcsolódási pontok egészen elborultak – sőt mi több, még váratlan vendégszereplőket is kapunk a képernyőn. Ezzel szemben a jövőbeli idősík néha kicsit egy helyben toporog. Túl sok karaktert próbál mozgatni a sorozat, miközben már gőzerővel készíti elő a terepet a záró (egyébként már leforgatott) negyedik évadra. A pozitívumok közé tartozik, hogy Alexandria Riley (Camille Sims, az IT új feje) és Common (Robert Sims) végre igazi mélységet kaptak. A korábbi egydimenziós Macbeth és Lady Macbeth szerű gonoszkodás után ebben a 10 epizódban megmutathatják az érzelmi skála minden árnyalatát, és bizonyítják, hogy elviszik a hátukon a műsort.

Sajnos a seriffet alakító Chinaza Uche (Paul Billings) megütötte a bokáját: egy rendkívül nyakatekert gyilkossági nyomozásba keveredik az évad elején, ami bár végül kapcsolódik a főszálhoz, leginkább csak időkitöltésnek és információmorzsák adagolásának érződik. Tízezer lakónál érthető a törekvés az új arcok bevonására, de a sok mellékszereplő között néha nehéz kiigazodni, főleg úgy, hogy a fő rejtélyek nagyságrendekkel izgalmasabbak. Ráadásul a jövőbeli szálból nagyon hiányzik Steve Zahn fanyar humora, ami az előző évadban remekül működött a Fergusonnal közös jeleneteiben. Halálosan komoly jövővel néznek szembe főszereplőink, éppen ezért kellett volna egy vicces, szórakoztató figura, aki oltja a feszültséget.

VERDIKT

Ezek azonban csak apró észrevételek. A siló harmadik évada meglepően átgondolt és lenyűgöző módon készíti elő a végső felvonást. Ez a sci-fi nemcsak látványos akciókat és merész ötleteket vonultat fel, hanem mélyen boncolgatja az emberi létezés alapjait, és azt, hogy az emlékeink mennyire határozzák meg a személyiségünket – egyéni és társadalmi szinten egyaránt. Nagyszabású science fiction, mégis emberi léptékű, és őszintén szólva nincs jelenleg ehhez fogható a tévében.