Főoldal Játékok GTA bejelentésre kell számítanunk a mai nap folyamán?
Játékok

GTA bejelentésre kell számítanunk a mai nap folyamán?

Elborult pletykák szerint egészen sok dologra kell számítanunk a jövő hónapban.

408

Érdekes egy nap elé nézünk, hiszen mára van ígérve egy Xbox műsor, amiben egy kicsit többet fognak majd elárulni a Bethesda felvásárlásról. Bennfentesek szerint ne igazán várjunk nagy bejelentéseket, azokat meg fogják hagyni a nyár eleji időpontokra. Azonban nem csak ezt pletykálják, hanem tegnap megjelent egy nagyon vad híresztelés is, egy esetleges másik programmal kapcsolatosan.

Ezek szerint a mai nap folyamán kapunk majd egy GTA V Expanded&Enhanched előzetest és mellé még egy pontos megjelenési dátumot is. Továbbá meg fogjuk majd tudni, hogy érkezik Switch-re is valamikor a nyár végén. Kicsit tovább is megy ez a „forrás” és a következő hónap eseményeit is taglalja. Itt szerinte fel fognak majd pörögni a dolgok, hiszen áprilisban érkezik a GTA IV PS5-re, Xbox Series X/S-re és Switch-re továbbá egy GTA III Remastered az utóbbi platformra.

Itt még nem érnek véget a „híresztelései”, hiszen szerinte április hónapban fog majd érkezni a Vice City és a San Andreas Remastered változata PS5-re, Xbox Series X/S-re és Switch-re is. Be kell hogy valljuk, eléggé vad hírek ezek. Érdemes egy picit viszont róla beszélni, hiszen már a mai nap megtudhatjuk, mennyi igazság is szorult a szavai közé. Valószínűleg nem igazán sok, de reméljük, hogy az élet ránk fog cáfolni.

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Marvel's Spider-Man 2
PlayStation

Marvel’s Spider-Man 2 frissítés érkezik március 7-én

Ezeket az újdonságokat hozza a Marvel’s Spider-Man 2 következő frissítése.

Elden Ring Shadow of the Erdtree
Játékok

Bemutatkozott az Elden Ring első nagy kiegészítője

Idén nyáron érkezik a Shadow of the Erdtree című kiegészítő.

Microsoft Xbox
Játékok

Ez a négy Xbox-játék érkezik PlayStationre és Nintendo Switch-re

A Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy mely Xbox-játékok jönnek a rivális konzolokra.