2023-ban jött a hír, hogy a Universal Pictures zöld utat adott az Így neveld a sárkányodat élőszereplős adaptációjának. A kaland megint nem Cressida Cowell könyveinek eredeti történetét dolgozza majd fel, hanem az animációs mesefilm remake-je lesz, s újfent a nyeszlett viking, Hablaty, s sárkánya, Fogatlan megismerkedését követhetjük majd. Hablaty szerepét Mason Thames-re osztották, aki leginkább a Fekete telefon című filmből lehet ismerős, apját, Pléhpofát viszont újfent Gerald Butler vette kezelésbe, akinek elég viszontagságosan telt a forgatás, de nagyon büszke az új feldolgozásra.
Röviden:
- Gerard Butler elképesztőnek találja az élőszereplős feldolgozást.
- Fogatlanék története elvileg azért nem lesz teljesen ugyanaz.
- Júniusban térhetünk vissza Hibbant-szigetre.
Butler az Entertainment Tonight műsorában vendégeskedett, ahol újfent mesélt arról, milyen is volt a forgatás, s azt is megemlítette, hogy már láthatta a filmet, igaz csak annak nyers változatát. „Olyan volt, mint öt pokol maga. Minden nap órák teltek el, aztán még egy óra, csak azért, hogy beöltözzünk a jelmezbe. Mindig is azon gondolkodtam, tudod, látva az animációs változatot, hogy »Milyen lenne, ha tényleg ekkorának kellene lennem? Ő lenni és tényleg akkor és úgy élni?« Mert számomra az egyik nagyszerű dolog a színészkedésben, hogy ténylegesen beleélheted magad ezekbe a teljesen más világokba, de az animációs filmekkel nem ez a helyzet. De most, hogy élőszereplős, hirtelen ott vagy abban az arénában, és ott vagy abban a viking faluban. A film hihetetlen. Láttam már effektek nélkül. Elképesztő. De alig várom, hogy a világ is láthassa.”
Rajongói körökben megosztóra sikeredett a film első kedvcsinálója, melyben azonnal megmutatták Fogatlant is, aki lám, pontosan úgy néz ki, mint az animációs változata. Sokan arra számítottak, hogy a feldolgozás egy jóval élethűbb külsőt kölcsönöz majd neki, de az eddig látottak alapján mindegyik faj a rajzfilmekből ismert kinézetével tér vissza, szinte egy az egyben. Ez viszont sokak szerint túlságosan elüt a való világtól, s nehéz benne elhelyezni. A szereposztás sem nyerte meg a rajongók egy részét, különösen Astrid esetében, bár elvileg új oldalát is megismerhetjük majd a karakternek.
A film forgatási munkálatai már májusban véget értek, Astridot Nico Parker nyerte meg, akit a 2019-es Dumbó feldolgozásban, s a The Last of Usban is láthattunk. Bélhangost Nick Frost játssza majd, Halvért Julian Dennison (Deadpool 2.), Takonypócót Gabriel Howell, Fafejet és Kőfejet pedig Harry Trevaldwyn és Bronwyn James. A rendezői székben az animációs trilógián is dolgozó Dean DeBlois foglalt helyet, aki szerint teljesen új megközelítésből láthatjuk majd a sárkányokat, akárcsak Hablaty. A megjelenést eredetileg 2025. március 14-re tűzték ki, ám ezt később kicsivel eltolták, Fogatlan és Hablaty immár 2025. június 13-án kelnek újra szárnyra.
Hibbant-sziget vadregényes tájain, ahol a vikingek és a sárkányok nemzedékek óta elkeseredett ellenségek, Pléhpofa, a hatalmas törzsfőnök leleményes fia, Hablaty szembeszáll az évszázados hagyományokkal, amikor összebarátkozik Fogatlannal, a rettegett Éjfúriával. Amikor egy ősi fenyegetés bukkan fel, amely a vikingeket és a sárkányokat is veszélyezteti, Hablaty és Fogatlan barátsága lesz a kulcs egy új jövő kialakításához. Együtt kell végigjárniuk a béke felé vezető utat, túlszárnyalva világuk határait, hogy megtudják, mit jelent hősnek és vezetőnek lenni.
1 Hozzászólás