Érkezik a Hades az Xbox GamePass-be?

A remek alkotás a hírek szerint még idén feltűnhet a Microsoft konzoljain.

Nem lövünk nagyon mellé, ha azt mondjuk a Hades volt talán a tavalyi év legjobb, kis költségvetésű alkotása. Sokaknál már a The Last of Us Part II-vel versengett az abszolút első helyezésért. Ez tökéletesen leírja, mennyire is sikerült eltalálni a Supergiant Games-nek ezt a címet. Korlátozott azonban a tábora, hiszen eddig nem volt elérhető se PS-en, se Xbox-on.

Az XboxEra legújabb műsora azonban bizakodásra adhat okot. Itt osztotta meg Ed, hogy olyan híresztelések jutottak el hozzá, miszerint a Supergiant Games a 2021-es évben visszatér a redmondiak konzoljára a Hades-szel és még az is elképzelhető, hogy rögtön érkezik is majd a GamePass-be. Egészen nagy dolog lenne ez, hiszen így már „csak” a PlayStation maradna ki ebből a jóból (legalábbis egyenlőre).

Óvatosan kell azonban kezelni ezt az infót, hiszen csak egy podacast-ben hangzott el és még képi bizonyítékot sem láthattunk róla. A sikereit elnézve viszont csak idő kérdése, hogy mindkét tábor magáénak tudhassa ezt a remekművet. A Microsoft GamePass egyre csak növeli az értékét, a Hades érkezése is sok rajongót bevonzhatna a szolgáltatásba, akiket aztán megfelelő tartalommal meg lehetne tartani. Kíváncsiak vagyunk mi fog végül kisülni ebből a pletykából és tényleg érkezik-e majd ez a remek alkotás végre Xbox-ra is.

Total
1
Shares
Previous Article
Steppenwolf

Blu-ray lemezen is megvásárolhatjuk majd Zack Snyder Az Igazság Ligája rendezői változatát

Next Article
Szex és New York

Folytatást kap a Szex és New York sorozata az HBO Maxon

Related Posts