Főoldal Filmek Végre hivatalos címet kapott az Alien: Romulus
Filmek

Végre hivatalos címet kapott az Alien: Romulus

Ahogy azt már sejteni lehetett, hivatalos lesz, hogy mikor címmel érkezik az új Alien.

5.2k
Alien: Covenant
Forrás: 20th Century Fox

Végre hivatalos részleteket is megtudhattunk a következő Alien-filmről. A 20th Century Studios bejelentette, hogy Fede Alvarez közelgő Alien-filmje hivatalosan is az Alien: Romulus címet viseli, és már az első plakátot is megkaptuk a filmhez az egyik közkedvelt művésznek köszönhetően – ez még nem a hivatalos.

És ez még nem minden, mert kaptunk rövid összefoglalót is, hogy miről fog szólni a történet: “Egy távoli világ fiataljainak szembe kell nézniük az univerzum legfélelmetesebb életformájával”. A filmet még idén augusztus 16-án mutatják be, a főszerepekben pedig a Priscilla Cailee Spaeny, Isabela Merced, Aileen Wu, Spike Fearn, David Jonsson és Archie Renaux látható.

Amit Spaeny elárult a Variety kérdésére, az az, hogy A nyolcadik utas: a Halál és A bolygó neve: Halál között játszódik majd a jövőre érkező új film. A két film közötti közel hat évtizedes szünetet dolgozza majd fel a film, abban az időben, amikor Ripley (Sigourney Weaver) hibernált állapotban utazik az űr sötétjében a Nostromo felrobbantása után.

Az első film és a második film között játszódik. Ugyanazt a csapatot hozták, akik A bolygó neve: Halálban, James Cameron filmjében is dolgoztak. Ugyanazok az emberek, akik a xenomorfokat építették, a miénket is megépítették. Szóval az eredeti tervezést látni az eredeti emberekkel, akik több mint 45 éve dolgoznak ezeken a filmeken, és az életük nagy részét kitöltötte, igazán hihetetlen volt.

Cailee Spaeny

Még mindig ott lebeg az esélye, hogy ez az új film kapcsolódik a franchise korábbi részeihez, ugyanakkor mindenhol rebootként hivatkoznak rá. Bármi is legyen, azt már leszögezhetjük, hogy nem folytatja Ridley Scott megosztóra sikerült Prometheus és Alien: Covenant történetét, de Scott nem mondott le a franchise-ról, producerként még ott lesz a neve a stáblistán.

A mozifilm mellett a Hulu egy élőszereplős Alien-tévésorozaton is dolgozik Noah Hawley-val (Fargo; Légió), de ennek a bemutatóját még nem tűzték ki, valamikor 2025-ben érkezik, ugyanakkor megnyugtatta a rajongókat, nem nem limitált sorozat lesz, tehát több évadon keresztül követhetjük a Xenomporhok és az emberek küzdelmét. Hogy a két projektet összekapcsolják-e valamilyen módon, még nem tudni.

Az új Alien 2024. augusztus 16-án kerül a mozikba.

Alien
Forrás: 20th Century Fox
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

36 Hozzászólások

Közelgő események