Főoldal Előzetesek Egy hős születésére fókuszál a Marvel kapitány első előzetese
ElőzetesekBREAKING

Egy hős születésére fókuszál a Marvel kapitány első előzetese

Végre bemutatták nekünk a Marvel kapitány első előzetesét, és ha eddig kételkedtünk a nagyságában, akkor óriási hiba volt.

606

Végre bemutatták nekünk a Marvel kapitány első előzetesét, és ha eddig kételkedtünk a nagyságában, akkor óriási hiba volt.

Úgy tűnik, hogy Carol Danvers önálló kalandja sokkal nagyobb lesz, mint ahogy azt elsőre gondoltuk volna. A Marvel Studios múlt héten megerősítette, hogy a héten a Good Morning America című reggeli műsorban debütál a Marvel Moziverzum első önálló női szuperhősfilmjének, a Marvel kapitánynak a trailere. A stúdió állta a szavát, hiszen az előzetes már fel is került az internetre, amit a lap tetején most megnézhettek.

Az előzetesben a hős születésre fókuszálnak, azt látjuk, ahogy Carol Danvers (Brie Larson) visszatér a Földre, de nem igazán emlékszik a múltra. Olyan az egész, mintha a Kree-k valamiféle agymosást művelhettek a főhőssel, törölték a múltját, hogy megalkossák az univerzum egyik legerősebb karakterét. Erre szükség is lesz a jövőben, hiszen előbb a rettegett Skrullokkal kell felvennie a harcot jövő márciusban, majd egy hónappal később már a Bosszúállók oldalán Thanos-szal kell élet-halál harcot vívni, aminek tétje a fél univerzum megmentése.

A trailerben feltűnik még a megfiatalított Nick Fury, de Coulson ügynököt is látjuk, illetve Jude Law is megmutatja magát, aki a pletykák szerint egy Mar-Vell nevezetű karaktert alakít, aki amolyan mentori szerepet tölt be Marvel kapitány oldalán.

A Marvel kapitány hazai bemutatója 2019. március 7-én lesz.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események