Tünde vagyok. Sokat gondolkodtam azon, hogy miért nem írnak sűrűbben a lányok a mozifilmekről. Mindenki nézi őket, mindenkinek van véleménye, mégis leginkább a pasik írják le azokat, sokszor a számukra fontos dirr-durr, csitt-csatt jeleneteket kiemelve. Na de kérem szépen, mi is szeretjük az öldöklős akciófilmeket, pont úgy, mint a sírós lávsztorikat. Ezért ugyan kicsit más oldalról, de én is szeretnék bemutatni egy két filmet.

Térjünk is a lényegre. A minap alkalmam adódott megnézni az X-men sorozat legújabb mozifilmjét, az Apokalipszist. Mivel nem nagyon néztem trailereket, így nem voltam tisztában a sztorival, csak annyit tudtam, mint mindenki más, ha ezek az „x-emberek” nem csinálnak valami világmegváltót, eljön a vég. Körülbelül az első 10 percben már feltettem a kérdést: ez mi? Oké, oké ősi idők, szuper földönkívüli mutáns isten, de valljuk be, az eddigi, nagyjából a realitás talaján álló filmeket felváltotta egy fikció. Hát ez nekem nagyon más és kissé „idegen” volt, de haladjunk is tovább.

Ez az ősfickó, apu begyűjti a legerősebb mutánsokat, hogy képességüket felerősítve együtt elpusztítsák a világot az elhanyatlott emberiség miatt. Aztán így belegondolva, ha ilyen nagy hatalma van, hogy szimplán homokká változtat embereket, városokat, akkor miért kell neki a négy muskétása. Persze, persze akkor nem lenne sztori.

Aztán valahogy a film közepénél arra eszméltem, hogy a telefonomat nyomkodom, fel-felpillantva a filmre. Majd végre egy izgalmas rész Quicksilver-rel (Evan Peters). Zseniális karakter és valljuk be, hogy az ő jelenetei és poénjai sokkal izgalmasabbak voltak, mint maga a fő esemény. Sokkal jobban izgatott, hogy vajon elmondja-e Magneto-nak (Michael Fassbender), hogy ő a fia, minthogy épp elpusztul-e a Föld vagy sem.

Számomra a másik érdekes pontja az agyoneffektezett filmnek a szerelmi szál(ak). Fájó pont volt, amikor Erik Lehnsherr (Michael Fassbender/Magneto) elveszíti a családját, de nyilván mindig kell egy ok, amiért az emberek magukra haragítják a film egyik jólelkű főgonoszát. Aztán, mint mindig először az ellenfél csapatában van, majd a szívére hallgat és megmenti a barátait.

Xavier professzorra (James McAvoy) is rátalál a szerelem, pontosabban folytatódik az X-men: Az elsők című részben megismert Moira MacTaggert-tel (Rose Byrne) való afférja. A film végén, amikor Charles (James McAvoy) visszaadta a korábban elvett emlékeit, hát az nagyon romi volt. Megmondom őszintén még egy kis könnycsepp is megjelent a szemem sarkában, aztán egy perc higgadtság és: hát ez meg mi volt? Nem azért mondom, mert kicsit elfogult vagyok James McAvoy-jal kapcsolatban, és még véletlenül sem vagyok féltékeny (kackac), de most vagy egy ilyen kicsit romantikus, ám de tele izgalmakkal és piff-puffal témájú, valós helyszíneken játszódó filmet vártam vagy akkor egy csak ősapus, kemény harcos, világmegmentőset.

A másik, amit majdnem kihagytam, mert annyira semmilyennek találtam a filmben, pedig egy kulcsfontosságú téma: a klasszikus trilógia szereplőinek fiatalkori énjük felvezetése és bemutatása. Kicsit sajnálom, hogy nem foglalkoztak többet Jean (Sophie Turner) karakterével. Ugyan, aki fanatikus rajongó, az már valamelyest ismeri a múltját a trilógiából, de több képkockát érdemelt volna egy túlfűtött „ágyjelenetnél”. Scott (Tye Sheridan) karakterét mindig is utáltam, így őt annyira nem sajnáltam volna, ha kimarad pár jelenetből, mégis több szerepet kapott, mint a világ legerősebb mutánsa, Jean.

Logan (Hugh Jackman) ismét egy nyúlfarknyi szerepet kapott, gondolom horribilis gázsiért, de legalább megtudtuk, hogy az időutazás után, Stryker (Josh Helman) ebben az alternatív, avagy új jelenben is még mindig megszállottja a mutánsoknak és Wolverine ismét megkapta a maga adamantium adagját.

Végszó

Szó, ami szó a film jó volt, bár inkább csináltam volna egy kicsit hosszabb részt belőle, amiben a romantikus részeket nem csak úgy belepottyantják és mindent részletesen bemutatnak. Izgalommal várom a folytatást.