Főoldal Filmek Christopher Nolan ezért nem akarta, hogy eltolják a Tenet bemutatóját
Filmek

Christopher Nolan ezért nem akarta, hogy eltolják a Tenet bemutatóját

Csak egy szót mondunk: Tenet.

186
Tenet

A Tenet rendezője, Christopher Nolan a végsőkig kitartott legújabb filmje bemutatója mellett, de a koronavírus-járvány miatt elkerülhetetlen lett a csúsztatás. A filmet a tervek szerint jövő héten mutatták volna be világszerte, ám a Warner Bros. előbb július végére, majd augusztus 13-ára halasztotta a premiert. Az ok egyértelmű, de hogy miért ragaszkodnak a korai dátumhoz, nem volt világos. Több cikket is olvasni lehetett arról, hogy Nolan foggal-körömmel ragaszkodott a korai bemutatóhoz.

Nolan azt akarta, hogy a Tenet legyen az első film, amivel megnyitnak a mozik a járvány után. A The Hollywood Reporter birtokába jutott néhány részlet arról, hogy mi vette rá a rendezőt erre a döntésre, hogy az ő filmjét mutassák be először a COVID-19 lecsengése után. A lap úgy tudja, hogy június elején egy videokonferenciára került sor Nolan és a Warner vezetői között, ahol számos forgatókönyvet átbeszéltek a lehetőségekről. Az egyes napoknál párba állították a nyereséget és a veszteséget, és számításba vették, mivel járna, ha több hónappal eltolnák a premiert.

[Nyilvánvalóan nem a pénzről van szó, annál inkább arról] a vágyról, hogy a Warner legyen az első nagy stúdió, ami visszatér a mozikba, hogy megmutassa ebbe a formába vetett hitét, és szolidaritását a mozikkal, amikor megengedik nekik, hogy kinyissanak és azt mondják, készen állunk.

Nolan végül beleegyezett, hogy eltolják a premiert, hiszen nem maradt más választása, miután az Egyesült Államokban ismét nőtt a fertőzöttek száma, és több kormányzó is megtiltotta a szórakoztató intézmények kinyitását.

Nagyon büszkék vagyunk a Tenetre, és már alig várjuk, hogy a rajongók is lássák a mozikban. Ugyanakkor csak azt akarjuk, hogy a nézők akkor menjenek mozikba, amikor az államok és a helyi szervek azt mondják, biztonságban újra kinyithatnak a mozik.

Toby Emmerich

Elemzők szerint a Tenet akár 30 millió dollárral is nyithat első hétvégéjén, amivel talán a stúdió is kibékülne a helyzet után. De ez nagyon messze van attól, amivel a Warner számol, a stúdió 400 millió dollárral érné be, ennyi lenne az az összeg, amit szeretnének kisajtolni a filmből világszerte.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Oppenheimer
Filmek

Többórás extra tartalommal érkezik az Oppenheimer digitális és lemezes kiadása

Megerősítették, hogy mikor jelenik meg digitális és lemezes formában az Oppenheimer.

Oppenheimer
Filmek

Cillian Murphy elárulta, miért nem beszélhetünk az Oppenheimer törölt jeleneteiről

Az örök kérdés, lesz rendezői változat az Oppenheimerből?

Oppenheimer
Filmek

Christopher Nolan elmagyarázta, miért olyan hangosak a filmjei, hogy még a színészeket is alig lehet hallani

Sok kritikát kapnak Nolan filmjei, amiért olyan fülsüketítően hangosak, és a dialógusokat...

Oppenheimer
Filmek

Az Oppenheimer rajongói kiszúrtak egy történelmi hibát a filmben, vagy Christopher Nolan szándékosan hibázott?

Egy apró hibáról van szó, amit Christopher Nolan akár szándékosan is elrejthetett.