Wide Screen
Image default
Filmek

Bill Skarsgård nyitott rá, hogy harmadszor is Pennywise legyen

Múlt héten bemutatták az AZ – Második fejezet várva-várt folytatást, miután többen is arra kíváncsiak, hogy lesz-e még folytatás.

A legfrissebb Box Office adatok alapján egy leheletnyivel is, de az AZ – Második fejezet nyitóhétvégéjén elmaradt minden idők legnagyobb horrorsikerét bemutatott a 2017-es AZ első résztől, de még így is erősen kezdett a táncoló bohóc az amerikai mozik kasszái előtt, ez pedig egy okot adhat arra, hogy a stúdió fontolóra vegye a harmadik rész elkészítését is, az azonban már szakítana a könyvvel, hiszen Stephen King világsikerű horrorkönyve két részből áll csupán.

Az Entertainment Weekly készített interjút Bill Skarsgård színésszel, aki Pennywise bohócot játszotta mindkét részben. Skarsgård a portrécikkében elárulta, hogy amennyiben úgy kívánják, akkor ő nagyon szívesen visszatér a harmadik rész kedvéért:

Lehet belőle valami, ha jó irányból közelítjük meg. A könyv ott ért véget, ahol a második rész, szóval ez volt a történet utolsó felvonása. Az egy érdekes szempont lehet, ha visszatekintünk, hogy mi történt ezelőtt. Lehet, hogy találunk egy olyan történetet, amit érdemes lenne felderíteni. Nyilvánvalóan az egy olyan történet lenne, amiről nem olvashattunk a könyvben, egy szabadon választható történet lenne, de magától értetődően ugyanabban az univerzumban. Érdekes dolgot lehetne kihozni ebből, szerintem mókás lenne.

27 évente a gonosz visszatér Derry városba, Maine-be, ezért közel három évtizeddel az első film cselekményei után az Az második részében visszatérnek az első rész felnőtt karakterei. A karakterek régóta nem találkoztak egymással, mindenki külön utakat járt eddig.

Főszerepben Jessica Chastain (Beverly Marsh), James McAvoy (Bill Denbrough), Isaiah Mustafa (Mike Hanlon), Jay Ryan (Ben Hanscom), James Ransone (Eddie Kaspbrak), Bill Hader (Richie Tozier) és Andy Bean (Stan Uris). Természetesen mellettük visszatér az első rész főszereplője, Pennywise bohóc is, akit ezúttal is Bill Skarsgård színész alakít majd a jövő ősszel érkező második fejezetben.

Az AZ – Második fejezet már a mozikban, a filmről írt kritikánkat itt olvashatjátok.

Pennywise

Még több a témában...

Íme az Az második rész Vesztesek Klub felnőtt tagjai

Kévés Bence Mihály

Sok új fotó szivárgott ki Pennywise bohócról az Az második rész forgatásáról

Kévés Bence Mihály

Már tudni, hogy mikor jön az Az második felvonása

Kévés Bence Mihály

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább