Főoldal Sorozatok Befutott a Jurassic World: Káoszelmélet nagy előzetese
Sorozatok

Befutott a Jurassic World: Káoszelmélet nagy előzetese

Május végén az atrociraptoroké lesz a főszerep!

976
Jurassic-World-Chaos-Theory
NETFLIX/DREAMWORKS

Tavaly novemberben jelentette be a Universal, hogy újabb animációs spinoff szériával bővül a Jurassic-család, mely ráadásul a Krétakori tábor (Jurassic World: Camp Cretaceous) folytatása lesz, annak immár felnőtt szereplőivel. A táborcsaládot alkotó Darius, Ben, Yaz, Brooklynn, Kenji és Sammy kalandjai öt évadon át tartottak, miután megzavarta álmaik (mínusz Ben) táborozását az Indominus Rex. A Jurassic World: Káoszelmélethez (Jurassic World: Chaos Theory) egy hónapja kaptuk az első hosszabb kedvcsinálót, most viszont megérkezett az első nagy előzetes.

JUrassic World: chaos theory
Forrás: Netflix

Ahogy azt már a teaser is felfedte, a sorozat fő vonalát az adja majd, hogy valaki valamiért nagyon szeretne megszabadulni a nublari túlélőktől. Brooklynn volt az első áldozat, ám hátrahagyott pár szálat amin elindulhatnak barátai, hogy megmentsék magukat és felgöngyölítsenek egy újabb rejtélyt, immár egy dinoszauruszoktól hemzsegő világban.

A hivatalos szinopszis szerint „hat évvel a Krétakori táborban történtek után, a nublari hatos a szigeten kívül próbálja megvetni lábát egy olyan világban, ami immár tele van dinoszauruszokkal és olyan emberekkel, akik bántani akarják őket. Egy tragédiát követően a csapat újra összeáll, hogy együtt meneküljenek és egy globális kalandban felgöngyölítsenek egy összeesküvést, mely a dinoszauruszokat és az emberiséget egyaránt fenyegeti, és hogy megtudják az igazságot arról, hogy mi történt egyikükkel.”

A Krétakori tábor meglepően nagy sikert aratott mind a kritikusok, mind a gyerekek, mind pedig a felnőtt rajongók körében, és bár voltak gyengébb szálai, abban a legtöbben egyetértenek, hogy a világépítést profin csinálta. A sorozat érdekessége, hogy a történések párhuzamosan futnak a filmek eseményeivel, sőt van, hogy konkrétan filmbéli jelenetet láthatunk új szemszögből. A gyerekek története végül ugyan szerencsésen zárult, de a sorozat utolsó jelenetsorai megalapoztak a folytatásnak, ugyanis az események beérték a Jurassic World: Bukott birodalom végének a történéseit, mikor is a dinók kiszabadultak a világunkba.

Az alkotók itt is egyértelműen figyelembe vették, hogy a Krétakori tábor célközönsége azóta bizony nőtt, akárcsak a szereplői, ennek megfelelően egy komorabb témával álltak elő. A szezon főellenségei a Világuralomból ismert négy atrociraptor és egy allosaurus lesznek, de természetesen a t-rex sem maradhat el. A színészek közül a hírek szerint egyedül Jenna Ortega nem tér vissza, ennek ellenére elég kemény lépés lenne sokak kedvenc karakterét úgymond a képernyőn kívül megölni, bár kétségkívül jó katalizátornak. Az új sorozatot ugyanaz a csapat készíti, az executive producerek továbbra is Steven Spielberg, Colin Trevorrow és Frank Marshall, a showrunnerek pedig Aaron Hammersley és Scott Kreamer.

A Jurassic World: Káoszelmélet mind a tíz epizódja május 24-én debütál a Netflixen.

ws snapedit 1711649497641 240328 062939
Forrás: Netflix
Szerző
Kajtár Virág

A Transformers-szeretete hozta a WS csapatába. 2010 környékén ismerkedett meg az alakváltók világával, hála a Prime szériának, a lelkesedése pedig azóta is töretlen, legyen szó mozgóképről vagy figurákról. 2021-ben kezdett újságírással foglalkozni, jelenleg a Rebo.hu kreatív igazgatója és felelős szerkesztője is. Jelmondata: Soká éljen Starscream!

6 Hozzászólások

Közelgő események

Még több a témában...

Mahershala Ali
Filmek

Scarlett Johansson mellett Mahershala Ali is szerepelhet a Jurassic World folytatásában

A vámpírok helyett inkább a dinoszauruszokat választja Mahershala Ali?

Jurassic World: Bukott birodalom
Filmek

A Fűrész-filmek sztárja is csatlakozhat a következő Jurassic Worldhöz

Scarlett Johansson és Rupert Friend mellé most egy horrorfilmes legendát szemeltek ki.

Jurassic-World-Chaos-Theory
Sorozatkritikák

Jurassic World: Káoszelmélet kritika

A Káoszelmélet végre közelebb hozza amit a Világuralom ígért, szinte tökéletesen tálalva.