Főoldal Játékok Battlefield 2042 lesz hivatalosan is a DICE új lövöldéjének címe
Játékok

Battlefield 2042 lesz hivatalosan is a DICE új lövöldéjének címe

Végre hivatalosan is leleplezésre került egy pár dolog a legújabb Battlefield kapcsán.

163

Egészen sokan vártak már arra, hogy legalább egy kicsit visszább vegyen valamelyik gyártó a Call of Duty egyeduralmából az online FPS-ek piacán. Nyugodtan kijelenthető, bármennyire is nem sikerül jól a széria aktuális része egy hatalmas tábor akkor is megvásárolja, így gyakorlatilag kihívó nélkül áll jelenleg az Activision alkotása. Illetve állt, ugyanis a mai nap folyamán került leleplezésre az EA új nagyágyúja, amely már elég kemény konkurenciát tud majd jelenteni neki is.

A bemutatott előzetes alapján elképesztően jól fog kinézni, bár konkrét játékmenetet még nem láthattunk belőle, azonban június 13-án már az is adott lesz. Pontos megjelenési dátumot illetően már egy kicsit korábban elszólták magukat egy Origin-es adatlappal, azonban már biztossá vált, hogy október 22-én kell majd rá számítanunk. Minden eddiginél nagyobb pályákat kapunk és például PS5-ön már majd 128 játékos tud egymásnak rugaszkodni. PS4-en a gép szerényebb képességei miatt csak a felére kell számítanunk és ugyan ez a helyzet Xbox-os fronton is. Az újabb generációs gépek kapták meg ezt a játékos számot a PC-vel egyetemben.

Ahogy már a címéből is sejthető, egy kicsit előrébb megyünk majd az időben és a 2040-es évek hadviselését láthatjuk majd magunk előtt. Az előzetesben is feltűnt már elképesztően sok menő tech dolog. A helyszínek is nagyon változatosak lesznek, már itt a bejelentő trailerben rengeteg különböző körítést mutattak be számunkra. Tűkön ülve várjuk a június 13-án esedékes játékmenet bemutatót is, ugyanis nagyon kíváncsiak vagyunk olyan szempontból, mit sikerült összehoznia a DICE-nak. Szerintetek tud majd ősszel konkurenciát jelenteni az eddig igencsak egyeduralkodónak tekinthető Call of Duty-nak?

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Dragon Age: Dreadwolf
Játékok

Bemutatkozott a Dragon Age: Dreadwolf világa

2024 nyarán végre leleplezik az új Dragon Age játékot.

Xbox Game Pass
Játékok

PlayStation és Nintendo konzolokra is jöhet a Game Pass?

A Microsoft minden elérhető képernyőre, eszközre eljuttatná az Xbox Game Pass szolgáltatását.

Dragon's Dogma 2
Játékok

Márciusban jön a Dragon’s Dogma 2

A Capcom nagy sikerű akció-szerepjátéka végre folytatást kap.

Cyberpunk 2077 Phantom Liberty
Játékok

Végleges, Ultimate kiadást kap a Cyberpunk 2077

A lemezes formában is kapható kiadás az alapjáték mellett a Phantom Liberty...