Főoldal Játékok Az Xbox főnöke elképesztően izgatott a jövővel kapcsolatban
Játékok

Az Xbox főnöke elképesztően izgatott a jövővel kapcsolatban

Phil Spencer szerint minden eddiginél biztatóbb a Microsoft játékos részlegének a jövője és a 2021-es év is rendkívül tartalmas lesz számukra.

377

Minden eddiginél több és jobb alkotás érkezik a GamePass előfizetésbe, ráadásul szépen lassan bevásároltak rengeteg stúdióból is. Nemsokára ezek a belsős csapatok valószínűleg ontani fogják a tartalmat a GamePass-re és ezek a művek már megjelenéskor elérhetőek is lesznek rajta. A Bethesda üzlet után csatlakozott az előfizetéshez az EA Play és a pletykák szerint ilyen sorsra jut idén a Ubisoft+ is.

Major Nelson legutóbbi műsorának vendége az Xbox brand feje, Phil Spencer volt. Szerinte az idei év még erősebb lesz a GamePass számára, mint a tavalyi volt. Ez a körülményeket ismerve csak jót jelenthet a márkának. Izgatottságát fejezte ki a jövővel kapcsolatban, hiszen állítása szerint rengeteg jó dolog fog történni a Microsoft háza táján. 

Valószínűleg nagyon fontos lesz a 2021-as év a redmondiaknak, főleg az Xbox divíziónak, hiszen az eredeti konzolnak ebben az évben lesz a huszadik születésnapja. Már az eddig megjelent pletykák is azt vetítik előre, hogy erős csatározást fog hozni a közeljövő a két óriás között. Nekünk, felhasználóknak ez csak jó, hiszen rengeteg érdekes és minőségi tartalom fog minden bizonnyal a rendelkezésünkre állni. Nagyon izgatottan várjuk a Microsoft idei terveit, reméljük tudnak végre egy igazán nagyot gurítani.

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dune: Awakening
Játékok

Arrakis életre kel a Dune: Awakening című online túlélős játékban

Új előzetesen csodálhatjuk meg a Dűne világában játszódó új túlélős MMO-t.

Elden Ring Shadow of the Erdtree
Játékok

Bemutatkozott az Elden Ring első nagy kiegészítője

Idén nyáron érkezik a Shadow of the Erdtree című kiegészítő.

Microsoft Xbox
Játékok

Ez a négy Xbox-játék érkezik PlayStationre és Nintendo Switch-re

A Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy mely Xbox-játékok jönnek a rivális konzolokra.