Örökkévalók

Az Örökkévalók lehet a Marvel Moziverzum egyik leghosszabb alkotása, és egyben az R-besorolású

Nem hivatalos információk szerint LMBTQ+ miatt 18-as lesz a film.

A stúdió hivatalosan még nem jelentette be, hogy milyen hosszú lesz a Marvel Moziverzum következő nagy kozmikus utazása, de a jelek szerint majdnem az egyik leghosszabb. A film nemrég több országban is megkapta a korhatár-besorolást – de az LMBTQ+ miatt Oroszországban a legmagasabb korhatárba sorolták -, és ezzel együtt érkezett a hír, hogy ez lehet majd a Marvel Studios második leghosszabb filmje.

Alig több mint egy hónap van hátra az Örökkévalók bemutatójáig, így éppen ideje volt, hogy kiderüljön a film játékideje. A film közel 9000 éves átívelő történetet fog bemutatni, tele eddig soha nem látott új karakterekkel, ennek eredményeként pedig jó sok időre lesz szükség. Az orosz Kino Metro weboldalán a film 156 perces (2 óra és 36 perc) játékidővel szerepel. Hivatalos oldalról nem kaptunk megerősítést a játékidővel kapcsolatban, azonban az orosz oldal az elmúlt időben többször is pontos információval szolgált egy adott filmnél. Egyúttal az Örökkévalók nyíltan meleg karakterei miatt ez lehet a Marvel Studios legnagyobb korhatárral ellátott produkciója is.

A Marvel Moziverzum leghosszabb alkotását talál mindenki tudja, ez a Bosszúállók: Végjáték. A film pontosan egy perccel volt hosszabb, mint 3 óra, a sorban ezt követné most az Örökkévalók, míg a Bosszúállók: Végtelen háború a harmadik helyre tolódna a 2 óra 29 perccel.

Az Örökkévalók egy izgalmas új szuperhőscsapatot hivatott bemutatni, az ősi idegeneket, akik már évezredek óta titokban itt élnek közöttünk a Földön. A Bosszúállók: Végjáték eseményei után azonban egy váratlan tragédia arra kényszeríti őket, hogy kilépjenek az árnyékból, felfedjék magukat és felvegyék a harcot a legősibb ellenségükkel. Az előzetesekből már tudjuk, hogy az Örökkévalók addig nem avatkozhatnak be, amíg a Deviánsok érintettek a háborúban, és mivel a szörnyű Kro már felfedte magát, így az Örökkévalók is egyesülnek, hogy megállítsák a rossz testvéreiket.

A szerepek leosztása a következőképpen fog alakulni: Richard Madden (Ikaris), Kumail Nanjiani (Kingo), Lauren Ridloff (Makkari), Brian Tyree Henry (Phastos), Salma Hayek (Ajak), Lia McHugh (Sprite), Don Lee (Gilgamesh), Angelina Jolie (Thena), Barry Keoghan (Druig) és Gemma Chan (Sersi).

Az Örökkévalókat november 4-én mutatják be a mozikban, és csak a mozikban, a film nem kap Premier Access megjelenést.

Total
16
Shares
Previous Article
Vikings: Valhalla

Bemutatták a Vikings: Valhalla első jeleneteit

Next Article
Aquaman

Újabb színészek kapnak szerepet az Aquaman and the Lost Kingdom folytatásban

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!