Wide Screen
Image default
Filmek

Az Indiana Jones producere megerősítette a rendezőt

Végre hivatalos, ki rendezi az ötödik Indiana Jones-filmet.

Frank Marschall producer nemrég már felfedte tervét a Jason Bourne franchise jövőjével kapcsolatban, most egy másik franchise sorsáról osztott meg reményre okot adó híreket. Marshall megerősítette, hogy a sokat pletykált James Mangold ül a rendezői székbe, illetve a COVID-19 milyen jótékony hatást gyakorolt az új részre.

A járvány hatására egy időre megállt az élet Hollywoodban, a forgatásokat beszüntették, a bemutatókat elcsúsztatták, ezzel viszont a kreatív csapatnak több ideje maradt finomítani a szkripteken. Így tett az Indiana Jones 5. csapata is, akik kihasználták ezt a bő két hónapot, hogy átírják és véglegesítsék az évek óta készülő ötödik rész sztoriját. A filmet a tervek szerint jövőre mutatták volna be, de a Disney néhány hete kiadott programjában már 2022. július szerepelt a film mellett, szóval két évük maradt a forgatásra és az utómunkára.

A producer megerősítette, hogy Stephen Spielberg helyét James Mangold veszi át, ám a legendás rendező nem megy messzire, producerként felügyeli majd a forgatást, segíti Mangold munkáját.

Imádja a franchise-t. Egy csodálatos filmrendező. Szerintem Harrison-nal is jó kapcsolatban állnak. Az összes darab a megfelelő pillanatban állt össze.

A Collider kérdésére azzal kapcsolatban pedig csak annyit mondott, hogy milyen hatással volt a koronavírus-járvány a film forgatókönyvére:

Az első számú dolog nyilván az, hogy mindenki biztonságban legyen – a szereplők, a stáb, és mindenki. Szóval várjuk, hogy az egészségügyi szakértőktől, a stúdióktól és az iparág különböző részei meghatározzák az irányelvet, de ez lassan jön el. Mi igyekszünk mindenkivel együttműködni, hogy biztonságban továbbléphessünk. Ez nyilvánvalóan lassítja a menetet, és próbálunk alkalmazkodni. Egy ideig például nem fogunk látni nagy tömegjeleneteket. A craft service sem fog működni, ami jelenleg egy mozgó célpont. Rengetegen dolgoznak a megoldásokon, hogy képesek legyenek biztonságban dolgozni.

Végül kitért a forgatókönyvre is, aminek utolsó iterációján éppen azelőtt kezdtek dolgozni, hogy kitört volna a járvány, és még nem eldöntött, hogy mikor kezdik a forgatást. Első a szereplők biztonsága, kivárnak, nem szeretnék elkapkodni a munkát, amire több mint két évük lesz. Azt azonban nem árulta el, hogy Harrison Ford marad a főszereplő, vagy ahogy arról már olvasni lehetett, esetleg egy fiatalabb színésszel számol Mangold.

Indiana Jones

Még több a témában...

Ismét forgatókönyvíró nélkül maradt az Indiana Jones 5

Vigh Martin

A Logan rendezője ezért nem készíthette el a The Sandman adaptációt

Horváth Mihály

James Mangold elárulta, Farkas melyik ruhadarabját soha nem vette fel Hugh Jackman

Kévés Bence Mihály

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat