Főoldal Előzetesek Az Indiana Jones és a sors tárcsája már magyar szinkronnal is nézhető
Előzetesek

Az Indiana Jones és a sors tárcsája már magyar szinkronnal is nézhető

Már magyarul is elérhető az Indiana Jones 5. első előzetese.

448

Hosszú várakozást követően december elején a Lucafilm bemutatta az Indiana Jones 5. első előzetesét, amivel egyúttal azt is megtudtuk, milyen címmel kell keresni jövőre a filmet a mozikban. A mai napon pedig már magyar szinkronnal is elérhető Harrison Ford utolsó kalandja az ikonikus szerepében.

Az új részben Harrison Ford nagyjából 15 év után tér vissza az ikonikus kalandor szerepében. Az előzetesből kiderül, hogy a franchise újonca, Phoebe Waller Bridge (Fleabag) bőven kiveszi majd részét az akciójelenetekben, és láthatóan a 80 éves Harrison Ford sem fogja vissza magát. Izgalmas kalandnak ígérkezik a folytatás, de a készítők figyeltek rá, hogy a történet továbbra is titokban maradjon.

Bár hivatalos forrásból még nem árultak el részleteket az Indiana Jones 5. cselekményéről, a pletykákból és forgatási anyagokból, illetve a mostani előzetesből nagyvonalakban összeállt a történet. Ahogy a cím is utal rá, a folytatás egyfajta átvezető történet lesz a múlt és ami következik ezután. Korábban pletykáltak róla, hogy a Jurassic World főszereplőjét alakító Chris Pratt lehet Ford utódja, a színész azonban cáfolta a híreket. Amit viszont biztosan tudunk, hogy Ford és Waller-Bridge mellett ott lesz a folytatásban Mads Mikkelsen, Thomas Kretschmann, Boyd Holbrook, Shaunette Renée Wilson, Toby Jones és Antonio Banderas.

https://youtu.be/flZ9MwMiYrE

Az Indiana Jones 5. rendezője a kétszeres Oscar-jelölt James Mangold, aki korábban a Logan – Farkas és Az aszfalt királyai rendezője volt. A forgatókönyvet írta John-Henry Butterworth-szel (A holnap határa) és Jez Butterworth-szel (007 Spectre).

Az Indiana Jones-franchise még 1981-ben debütált, és a trilógia az akciójelenetek és a 30-as évek végi, a korabeli filmsorozatokat és westerneket idéző környezet miatt vált mozi-klasszikussá. Az előző négy film összbevétele közel 2 milliárd dollárt tesz ki, és Ford mindegyikben főszerepet játszott. A történet ötödik része nehezen készült el, sok volt a probléma, de a rajongók már nagyon várják.

Az Indiana Jones és a sors tárcsája premierjére 2023. június 30-án kerül sor az Egyesült Államokban.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...