Főoldal Filmek Az Igazság Ligája miatt Chris Terrio majdnem otthagyta a Skywalker kora írószobáját
Filmek

Az Igazság Ligája miatt Chris Terrio majdnem otthagyta a Skywalker kora írószobáját

Az Igazság Ligája mély nyomokat hagyott Chris Terrioban, majdnem visszautasította J.J. Abrams ajánlatát.

464
Chris Terrio

Az Igazság Ligája mély nyomokat hagyott Chris Terrioban, majdnem visszautasította J.J. Abrams ajánlatát.

Az Igazság Ligája annyira mély nyomott hagyott az Oscar-díjas Chris Terrio forgatókönyvíróban, hogy egy ponton még azon is elgondolkozott, hogy megszakítja a Lucasfilmmal való közös munkát, és leteszi a tollat.

Terrionak Az Argo-akció hozta meg a várt elismerést, amiért az Akadémia aranyszoborral is jutalmazta, majd ezután Ben Affleck oldalán csatlakozott a DC Moziverzumhoz, azonban már nem tudta megismételni a sikert, pedig a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala és Az Igazság Ligája történet kidolgozásában is fontos szerepet játszott, ám a siker elmaradt.

A Rolling Stone magazin arról ír, hogy Terrio elmondása szerint olyan érzés volt Az Igazság Ligáján dolgozni, mintha egyszerre több filmet készítettek volna, ugyanakkor a franchise-nál végzett munka lényegében felemésztette a DC iránt érzett szeretetét, s savanyú szájízzel gondol vissza.

Terrio azt is elárulta, hogy megdöbbentő volt számára, hogy milyen kis kreatív kör dolgozott a Skywalker korán, ami rendkívül ritka ilyen nagy költségvetésű alkotásoknál, de egyúttal ez inspirálta is a munka közben.

Az Igazság Ligája kis híján keresztbe törte Chris Terrio karrierjét, hiszen a film mind kritikákban, mind a rajongói elvárásban alul teljesített, noha fontos leszögezni, hogy forgatás közben rendezőváltás történt, Zack Snyder szerepét Joss Whedon vette át, aki átírta a forgatókönyvet.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események