Főoldal Filmek Az Avatar 3. jelenleg 9 órás, és James Cameron a vágás előtt elkészítteti az összes vizuális effektet
Filmek

Az Avatar 3. jelenleg 9 órás, és James Cameron a vágás előtt elkészítteti az összes vizuális effektet

Az Avatar 3. első nyers vágása 9 órásra skerült.

533
Avatar: A víz útja
Forrás: 20th Century Studios

Miközben a közönség több mint egy évtizedet várt az Avatar: A víz útja folytatására, James Cameron rendező már a harmadik részt tűzte ki célul. A rendező még ősszel jelentette be, hogy leforgatták az Avatar 3. részt, és már az Avatar 4. első jelenetét is filmre vették. Miközben a világ számos országában a második rész bemutatójára készülnek, Cameron és csapata már a folytatáson dolgozik.

James Cameron egyik korábbi interjújában úgy fogalmazott, hogy nagyon drága volt az Avatar: A víz útja, ezért minden azon múlik, hogyan teljesít a film a jegykasszáknál. Az előzetes becslések szerint nincs ok az aggodalomra, mivel akár már az első néhány napban megtérülhet a gyártási költség, emellett pedig a megjelent kritikák egyöntetűen pozitív véleménnyel vannak a folytatásról. Szóval, most hogy bemutatták a második részt, jöhet a harmadik.

A neves bennfentes Jeff Sneider szerint Cameron most készült el az Avatar 3. első vágásával, és ez több mint kilenc órát tesz ki. “[James] Cameron a múlt héten adta le az Avatar 3 vágott változatát” – mondja Sneider, majd elárulta, hogy a megvágott változat hossza úgy is kilenc óra. A 2009-es eredeti film első folytatása, az Avatar: A víz útja 3 óra 12 perces játékidővel büszkélkedik, ami a blockbusterek között kiemelkedően hosszúnak számít. Elsőre soknak tűnt, mikor bejelentették, de a remek történet és a pazar látványvilág miatt észre sem vettük, hogy több mint 3 órát ültünk egy helyben a vetítőteremben. Valószínűleg sokan kibékülnének egy kilencórás változattal is.

Hiu ábrándokat ne kergessünk, nem lesz ilyen ilyen hosszú az Avatar 3., de Cameron ugyanakkor azt határozottan kijelentette, hogy szeretné a filmet teljes egészében befejezni, beleértve az összes vizuális effektust is, mielőtt a véglegesen megvágná.

“[Cameron] ragaszkodik ahhoz, hogy a vizuális effekteket is elkészítsék ehhez a vágáshoz” – árulja el Sneider – “a VFX mind a kilenc óráját teljesen befejezik, majd a rendező megvágja”.

Amennyiben igaza van Sneidernek, akkor az Avatar 3. könnyen az elődje rendkívül drága nyomdokaiba léphet, mivel durván háromszor tovább tart majd elkészíteni a filmet ezzel az extrán bővített változattal, hogy a végén megvágják. Feltehetően nem volt ez máshogy az Avatar: A víz útjánál sem, ezért szabadulhatott el úgy a gyártási költség a filmnél.

Az Avatar: A víz útja 2022. december 15-én jött ki a mozikba, a tervek szerint az Avatar 3. 2024. december 20-án jelenik meg, a további folytatások pedig 2026. december 18-án, illetve 2028. december 22-én érkeznek.

Avatar: A víz útja
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...