Az Amazonra érkezik a Jack Reacher-sorozat

Az Amazon nemrégiben berendelte a Lee Child regényei alapján készülő sorozatot.

Vigh Martin
Olvasási idő: 1 perc

Az Amazon nemrégiben berendelte a Lee Child regényei alapján készülő sorozatot.

A korábbi amerikai katona Jack Reacher a sorozat idején a hatóságnak segít különleges ügyek felderítésében. A 24 könyvből álló széria kapott már egy filmes adaptációt Tom Cruise főszereplésével, az első rész 2012-ben, a második 2016-ban került a mozikba. Mindkét epizód vegyes kritikai fogadtatásban részesült, a kasszáknál azonban jól teljesítettek a filmek.

jack reacher never go back on set 067 mini

A második rész után Child úgy döntött, hogy új otthont keres a franchise-nak, szerette volna, ha karaktert más színész játssza. (Az írónak Cruise testméreteivel is volt problémája, illetve úgy tartotta, hogy a sztár már túl öreg egy akció-orientált filmhez.)

Az Amazon nemrégiben hivatalosan is bejelentette a sorozat érkeztét, az első évad a The Killing Floor című regényen alapul majd. A showrunner Nick Santora lesz, aki többek között a Szökés című szérián is dolgozott. Az alkotó az alábbiakat nyilatkozta:

Lee Child egy fantasztikus világot és egy remek karaktert teremtett, minden írónak és színésznek szép feladat egy ilyen történet esszenciájának vászonra vitele.

Hamarosan érkezik az majd Amazon egy másik nagy érdeklődésre számot tartó sorozata, mely a Gyűrűk ura világán alapszik.

Wide Screen Logo

CÍMKÉK:
Cikk megosztás
×