A Ubisoft 2007-ben adta ki az első Assassin’s Creed játékot, közel tizenhat éve már. A játék merőben eltért a korábbi Prince of Persia szériától, ám annak a technikai alapjaira épült. Ez egy nyitott világú, lopakodós akció játék lett, amely jól kidolgozott lineáris történetet és világot kapott. A történet arról szólt, hogy a 11. században dúló keresztes háborúk idején két titkos társaság, a nizárita Asszaszin Testvériség és a Templomos Lovagrend harcol egymással. Mindezt átszőtte egy sci-fi világ, amelyben a modern kor embere egy Animus nevű gép segítségével virtuálisan éli újra ősei genetikai emlékét, így a játékos is. Érdekes koncepció és lehetőséget adott arra, hogy az egyes játékok más és más történelmi korokba kalauzolják el a játékost, mindig egy újabb főszereplővel. Az Assassin’s Creed akkoriban hihetetlenül látványos játék volt, nem volt még egy olyan nyitott világú videójáték, ami ennyire szépen nézett ki az akkori PC-n, PS3 és Xbox 360 konzolokon. A grafika mellett azonban a játékmenet elég kezdetleges volt és az egyes küldetések is nagyon egy kaptafák lettek. Mindezt orvosolták a második részben, amely már mondhatni tökéletes volt és alapjaiban határozta meg a szériát.
A szinte évente megjelenő Assassin’s Creed-játékok elvittek minket az itáliai reneszánszba, az amerikai függetlenségi háborúba, a kalózkodás aranykorába, a francia forradalomba és a viktoriánus Angliába is. Az Assassin’s Creed az Ubisoft legsikeresebb játéksorozata lett, amely igazi franchise-zá is alakult hiszen a játékok mellé érkeztek kiegészítő könyvek, képregények és még egy mozifilm is. Az eladásokat tekintve mindig jól állt, de egyre több kritika érte és a megszokott formula is kezdett kifulladni, amely a 2015-ös Assassin’s Creed Syndicate résznél már nagyon érződött. A francia játékkiadó itt tett egy hátraarcot és gyakorlatilag rebootolták a szériát. A 2017-es Assassin’s Creed Origins az ókori Egyiptomba helyezte át a történetet. Az asszaszinok elődjeinek, a Rejtőzködők és a templomosok korai változatának, az Ősök Rendjének harcát mutatta be. Alapjaiban változott meg a játékmenet is. Hatalmasra nőtt a nyitott világ több, kisebb településsel, sok bejárható területtel. A történet sem volt annyira lineáris, hiszen behoztak egy akció-RPG vonalat, amely egészen új stílust képviselt és a megszokott 1-2 gomb nyomogatós harcrendszert is egy jól átgondolt, kicsit soulslike rendszer váltotta fel. Jót tett a szériának a vérfrissítés, mert rengeteg új játékost vonzott be, azonban kezdett egyre kevésbé önmagára hasonlítani. A két folytatásnál ez még jobban kiütközött, ugyanis az ókori Hellászban játszódó Assassin’s Creed Odyssey és a 9. század vikingjeiről szóló Assassin’s Creed Valhalla, már csak címükben emlékeztettek a szériára, a főszereplők sem voltak igazi rejtőzködők. Utóbbi a széria legsikeresebbje lett és az Ubisoft még évekig támogatta. Azonban a szériát régebb óta követő rajongók folyamatosan követeltek egy, a korai részekre jobban hasonlító, kisebb, lopakodós játékot, akár az első rész remake-jét is.
A Ubisoft meghallgatta a kívánságukat és bölcsen nem a remake mellett döntött, hanem eredetileg a Valhalla egy DLC-jének szánt kiegészítőt a Közel-Keleten inkább önálló játékká alakítottak át. Így született meg az Assassin’s Creed Mirage. A játékon a Ubisoft Bordeaux csapata dolgozott, akiknek ez az első saját játékuk, korábban csak társfejlesztők voltak. A kreatív rendező, Stephane Boudon elmondta, hogy mindig is úgy tervezték meg a szoftvert, hogy az a régimotoros rajongóknak tetszen, emlékeztesse őket a széria első részeire. A korai tervben még úgy nézett ki, hogy Eivor menne a Közel-Keletre, ám ezt elvetették, mert nem illeszkedne a helyszínhez és helyette Bászim, a rejtőzködő lett a főszereplője a történetnek. Így lett belőle egy kisebb léptékű játék, amelyben egy nagy várost járhatunk be, mindezt a szériára jellemző lopakodós, beszivárgós, falmászós játékmenettel. Egy rövidebb, lineáris történet, mindenféle RPG játékelem nélkül, vagyis egy klasszikus kinézetű Assassin’s Creed. Viszont felmerül a kérdés, hogy van-e létjogosultsága egy ilyen játéknak ennyi évvel az első rész után? A válasz az, hogy nagyon is van.
Miről szól az Assassin’s Creed Mirage?
A játék főszereplője Bászim ibn Isak (angolosan Basim Ibn Is’haq), aki a Rejtőzködők orgyilkosa volt a 9. században. Bászim ismerős lehet az Assassin’s Creed Valhallából, ahol már idősebb mentorként találkozhattunk vele. A Mirage ehhez képest tíz évvel korábban játszódik, jóval azelőtt, hogy Bászim megismerkedett volna Szigurddal Konstantinápolyban, majd Norvégiába utazott, hogy találkozzon Eivorral. A játék Bászim fiatalkoráról szól, a történet 861-ben kezdődik, amikor még csak egy elárvult utcai zsebtolvaj volt a Bagdadhoz közeli Anbarban. Itt kapcsolatba került egy bizonyos Rosán nevű nővel, aki a Rejtőzködők orgyilkosa, majd egy balul elsült megbízás után menekülnie kellett a városból és végül csatlakozott a Testvériséghez. Bászimot a mai Irán területén található Alamut (az Asszaszinok későbbi főhadiszállásán) ekkor még épülő várában képezték ki orgyilkossá. A játék tanuló (tutorial) módja erről mesél, majd immár képzett orgyilkos tanoncként térünk vissza Bagdadba és innentől indul az igazi kaland.
Tipikus Assassin’s Creed sztori. A feladatunk megerősíteni a rejtőzködők pozícióját az Abbászida Kalifátus fővárosában és egyúttal levadászni az Ősök Rendjének tagjait. A kampány is úgy van felépítve, hogy célpontról célpontra haladunk és így mindig a város egyik újabb negyedét járjuk be. Eközben kisebb-nagyobb mellékmissziókat és egyéb feladatokat kapunk, ám jóval kevesebbet, mint a korábbi részekben. A játék tényleg egy klasszikus Assassin’s Creed kaland. Viszonylag rövid, a főküldetés kb. 20 óra alatt teljesíthető vérmérséklettől függően. Méreteit tekintve nagyjából az Assassin’s Creed Rogue és Assassin’s Creed III: Liberation című kisebb spin-off részekhez tudnám hasonlítani. A játék úgy 6-7 óra után válik nagyon „ubisoftossá”, azaz a fősztori 3-4 nagyobb szálra bomlik, amelyek egy célszemélyt jelölnek az Ősök Rendjéből és ezek a város egy adott negyedében találhatók. Itt éreztem azt, hogy kezd lelassulni a játék és picit önismétlő lesz a kampány. Folyamatosan információt kell gyűjtenünk, nyomoznunk, hogy leleplezzük a rendtagok kilétét. Mire végzünk velük pont annyi nyomot gyűjtünk össze, hogy a Rend helyi vezetőjét is levadásszuk. Tipikus nyitott világú Ubisoft narratíva, szinte az összes játékuk így épül fel. A történet viszont ettől függetlenül érdekes, izgalmas, pont úgy adagolták, hogy ne fulladjon ki. Bászim egy szerethető karakter, akivel lehet azonosulni, sokkal jobban kidolgozott, mint Eivor a Valhallában.
Ahogy a szériában megszokhattuk itt is a valós történelmi események, helyszínek és szereplők keverednek a kitalált, fikciós karakterekkel és a fantasy/sci-fi elemekkel, amely már védjegye az Assassin’s Creednek. Míg eddig szinte rendre felbukkant a jelenkori szál, itt ezt teljesen elvetették és nem bonyolították vele a történetet. A játék eközben folyamatosan utalgat a korábbi részekre, főként az Originsre és Valhallára, és már előre vetítik Altair korszakát is. A történetről ennél többet mondani már spoileres lenne, így részletesebben nem is mennék bele. Sokkal érdekesebb ennél a környezet és a város, mert az valami elképesztően hangulatos lett.
Bagdad utcáin
Míg a korábbi három Assassin’s Creed mind országméretű területekkel rendelkezett, ahol bejárható volt az ókori Egyiptom, Görögország vagy a kora középkori Anglia, addig a Mirage visszatért a régebbi, szűkebb méretekhez. A játékterület fő helyszíne egy nagy város és a környező területek, azaz a 9. századi Bagdad. Ekkoriban az Abbászida Kalifátus virágzó fővárosa volt, az akkori Közel-Kelet központja, ahol találkoztak a keleti és nyugati kereskedelmi utak. A várost valami elképesztő részletességgel alkották meg a Ubisoft Bordeaux fejlesztői. Ahogy a szériára jellemző, komoly történelmi, helyismereti kutatást végeztek, megannyi korabeli és ma is létező fontos épület, helyiség látható. A korábbi részekben külön érkezett egy történelmi oktató, úgynevezett Discovery mód, itt ezt beleintegrálták a játékba, ahogy járjuk a várost, kis ismertető szövegekkel találkozhatunk.
A városnak valami elképesztő atmoszférája van, szinte érezni a homok forróságát, vagy az utcákat, vagy a növények illatát. Akik jártak valaha is a Közel-Keleten biztos emlékeznek rá majd a játék közben. A történet elején még a kisebb Anbar és Alamut településein vagyunk, már azok is nagyon hangulatosak, de igazán Bagdad a lenyűgöző. A város négy nagy kerületre oszlik. Az északi ipari, a dél-nyugati kulturális és a dél-keleti kereskedelmi negyedekkel. A közepén pedig a fallal körülvett, Köralakú város, amely a királyi központ volt. Mindegyik más-más hangulatot, jellegzetességet mutat, amelyeket folyamatosan, egymás után fedezünk fel, ahogy halad előre a történet. A fejlesztők alázattal és hozzáértéssel nyúltak az iszlám kultúrához. Külön kiemelték a marketingben, hogy itt akár arab nyelvű szinkronnal is játszhatjuk. Nekem ez annyira nem tetszett, nagyon más volt a karakterek hangja, így maradtam az angolnál. Azonban az NPC-k arabul szólnak hozzánk az utcákon. Külön kiemelném a játék zenéjét. Az Assassin’s Creed mindig nagyon erős volt a jól megkomponált zenék tekintetében, itt viszont különösen szép munkát végzett Brendan Angelides, akinek zenéit hallgatva tényleg úgy érezzük, mint ott lennénk Bagdadban.
Rendkívül részletesen dolgozták ki a várost, talán az Assassin’s Creed Unity-ben látott Párizshoz tudnám hasonlítani. Igazán autentikus élmény Bagdad utcáin sétálni. A városon kívül teve- vagy lóháton közlekedhetünk, de beérve érdemes hátrahagyni hátasunkat és gyalog közlekedni, elkerülve a lebukás veszélyét. A szűk utcák, sikátorok mind-mind valami újdonságot rejtenek, nem éreztem az egyhangúságot, egy kaptafa megoldást, tényleg látszik, hogy egyedivé akarták varázsolni a korabeli Bagdadot. Azonban nem árt résen lennünk, mert szinte minden sarkon veszély leselkedik ránk.
Bászim és a negyven rabló
A Ubisoft sokat hangoztatta, hogy a játékmenet szakított az utóbbi években bevezetett és sokat kritizált akció-RPG stílussal, és visszatért a hagyományaihoz. Azért ez nem teljesen igaz, számos szerepjátékos elem megmaradt, ilyen pl. a képességfa és az egyes felszerelések fejlesztése. Azonban ezek sokkal egyszerűbbek és nincsenek karakter szintek, tehát nem szükséges folyamatosan cserélgetni a fegyvereket, ruhákat, hogy aztán erősebb ellenfeleket győzzünk le, mert azoknak sincsenek szintjei. Ugyan kapunk képességpontokat, de azokat csak arra tudjuk elhasználni, hogy kioldjunk képességeket a fán.
A játékmenet tényleg a korai Assassin’s Creed játékokat juttatja eszünkbe. A több száz katonát legyilkoló Kasszandra és Eivor helyett, itt nagyszámú ellenségekkel szemben nincs sok esélyünk. Érdemesebb lopakodni, ügyesen taktikázni, falon mászva a magasból lecsapni, mint ahogy az asszaszinok tennék. A közelharc azért már nem az a nagyon könnyű, egy gombnyomogatós, hanem megmaradt a soulslike stílus. Bászimnak még pajzsa sincs, egy kard és egy tőr áll rendelkezésére a közelharcban, a kisebb ütéseket még ki tudja védeni, de a nagyobbak elől már csak kitérni tud. Természetesen ott van a rejtett penge is, hogy tűpontos orgyilkosságokat tudjunk elkövetni.
A játék számos lehetőséget ad arra, hogy egy-egy küldetést teljesítsünk. Ehhez kapcsolódik, hogy a Unity-ből visszatértek a Black Box küldetések, azaz nagyszabású merényletek, amelyeket többféleképpen lehet végrehajtani. Érdemes a rendelkezésre álló képességeket, eszközöket kihasználni, mert sokkal változatosabb lehet a gyilkolászás. Dobókések, altatónyilak, füstbombák, csapdák és megannyi eszközünk lehet, amelyeket szintén fejleszthetünk a Rejtőzködők Irodáiban. Itt is segítségünkre van egy sas, Enkidu, aki felülről pásztázza nekünk a területet egyfajta drónként, szintén hasznos segítség. Mivel Bászim tolvajként kezdte, ezt a képességét végig használhatjuk, sok mindent ellophatunk a gyanútlanoktól. Már a legelső részben is hangsúlyos volt, hogy az asszaszinok beolvadnak a tömegben. Ez itt is előkerült, felbérelhetünk zsoldosokat, segítőket, de a tömegben is elbújhatunk, vagy a padra leülve várakozhatunk, hallgatózhatunk pont, mint a korai játékokban. Illetve ott van a saslátásunk is, amely a széria főszereplőinek különleges képessége.
Ellenségek terén túlzottan nem kapunk változatosakat, sima kardos, távolból leszedő íjas és nehézfegyverzetű nagyobb férfiak támadhatnak ránk. A játék mesterséges intelligenciája nem lett sokkal intelligensebb, ez sosem volt erőssége a szériának, viszont ha ügyetlenek vagyunk könnyen lebukunk és akkor ránk hívnak egy osztagot. Én normál, középfokozaton játszottam és nagyobb számú ellenség ellen kevés esélyem volt. Ha észrevesznek minket érdemes gyorsan menekülőre fogni, egy ideig üldöznek, de aztán feladják. A játékba visszatért a régebbi részekre jellemző körözési rendszer is. Ha sok gyilkosságot követünk el, sokszor lopunk a város polgáraitól, egyre jobban keresni fognak minket. Ezt azzal tudjuk csökkenteni, ha lefizetjük a hírmondókat vagy a körözési plakátokat letépjük. Pont úgy, mint az Ezio-trilógiában. A történet során Bászim is folyamatosan változik, fejlődik. Egyre érettebb lesz, mire teljes értékű orgyilkossá válik. Ahogy azt megszokhattuk a szériában a játék a történelmi események, karakterek mellett a mítoszokat is megidézi, amelyet a saját fantasy/sci-fi univerzumával magyaráz meg. Az egyik küldetésben az Ezeregyéjszaka meséi elevenednek meg, amely az arab irodalom egyik legismertebb műve. Bászim átéli Ali Baba és a negyven rabló kalandmeséjét.
A mitológián túl érdemes megemlíteni a játék technikai állapotát. A teszthez a PS5-ös változatot próbáltuk ki. A szoftver alapvetően elég jól fut, elvétve láttam grafikai bugokat és csak egyszer esett be az FPS szám. Ezeket a korai patchek hamar megoldják majd, így elmondható, hogy a játék technikailag jó állapotban van. Grafikailag szépen kidolgozott, de nagyon is érződik rajta, hogy ez a Valhalla egy DLC-jének készült, így komolyabb technikai fejlődést ne várjunk tőle. Szinte pont úgy néz ki, mint elődje, nem véletlenül adták ki korábbi konzolokra is. A játék alatt a jól bevált saját fejlesztésű Anvil motor duruzsol, amelynek vannak gyengeségei, főleg a karakteranimációkat tekintve, de a Ubisoft nyitott világaihoz az egyik legjobb lett. A Mirage ezzel szemben sokat fejlődött animációkban, az átvezetők már sokkal szebb animációkat tartalmaztak, amelyeket feltehetően motion capture-rel rögzítettek. A játék méreteiből adódóan a Ubisoft egy olcsóbb, 50 dolláros áron árulja az alapjátékot, míg a Deluxe kiadás 60 dollár, amely csak külcsíneket tartalmaz. Állítólag nem várható külön megvásárolható DLC és kiegészítő sem a játékhoz, legalább is ezt állították a fejlesztők.
VERDIKT
Az Assassin’s Creed Mirage egy vérbeli nosztalgia azoknak, akik a kezdetek óta követik az orgyilkos szériát. Remekül megidézi a korai részeket, de közben látszik rajta a fejlődés is, amit a sorozat elért. Egy izgalmas történet, szerethető főszereplővel, egy nagyon hangulatos közel-keleti környezetben. Kicsit amolyan megtorpanás, visszanyúlás a gyökerekhez, hogy méltóképpen ünnepeljük meg azt, hogy a sorozat már elmúlt tizenöt éves. A Ubisoft már készül az Assassin’s Creed következő evolúciójára, amely az Infinity nevű közös platform és a hozzá kapcsolódó új részek lesznek, de ezekre még várnunk kell. Addig is élvezzük ki Bagdad utcáit és Bászim történetét, amely nemcsak azoknak lehet izgalmas, akik ismerik a korábbi részeket, hanem azoknak is, akik csak most kapcsolódnak be.
Szólj hozzá!