Főoldal Filmek A Warner Bros. filmek 2022-ben már nem lesznek elérhetőek a megjelenés napján az HBO Maxon
Filmek

A Warner Bros. filmek 2022-ben már nem lesznek elérhetőek a megjelenés napján az HBO Maxon

Mindezt egy új egyezmény értelmében hozta meg a Warner Bros.

798
HBO Max

A Warner Bros. és a Regal mozihálózata között egy új egyezmény szinte ellehetetlenítette, hogy jövőre folytassák az idei évben bevezetett hibrid modellt, vagyis hogy a filmeket a megjelenés napján a mozikban és az HBO Maxon is bemutassák. Sok kritika érte az üzleti modellt, köztük Christopher Nolan is kritizálta, hogy nem tesz jót a moziknak a Warner Bros. stratégiája.

A Deadline értesülése szerint a Cineworld és a Warner Bros. egy többéves megállapodást írt alá. A szerződés két fő pontot említ. Az első, hogy az amerikai mozikban bemutatják a stúdió 2021-es alkotásait, miután sorra nyitják meg a termeket a rajongók előtt, és ezeket a filmeket az HBO Max premierrel egy időben fogják vetíteni. A második pont kimondja, hogy 2022-tól kezdődően az amerikai mozikban egy 45 napos exkluzív időablakkal fogják bemutatni a filmet. Ezzel kapcsolatban a Cineworld elnök-vezérigazgatója így fogalmazott.

Nagyon boldogok vagyunk a Warner Bros. stúdióval kötött megállapodásnak. Ez a megállapodás kifejezi a stúdió elkötelezettségét a színházi üzlet iránt, és ezt a megállapodást egy fontos mérföldkőnek találjuk a stúdióval fenntartott 100 éves kapcsolatunkban.

Mooky Greidinger

Ezt egyben azt is jelenti, hogy ezzel az új exkluzív megjelenéssel a Warner Bros. jövőre lemondhat a hibrid modellről, aki az új filmeket, köztük például a The Batman-filmet látni szeretné a megjelenés napján, annak jegyet kell váltania egy vetítésre. Mivel azonban ez a megállapodás csak 2022-es filmekre vonatkozik, az idei filmeket még egyszerre fogják a mozikban és VOD-formában közzétenni. A szerződésben nemcsak az amerikai, hanem a brit megjelenésre is kitér. Kimondja, hogy az Egyesült Királyság területén 31 napos időablakot kell tartani a mozis és az online megjelenés között, illetve bizonyos előre egyeztetett kasszasikereknél ez akár 45 napra is kitolódhat.

Fél év után a Cineworld tulajdonában lévő Regal mozikat áprilisban fokozatosan fogják megnyitni az Államokban. A Deadline úgy tudja, hogy április 2-án korlátozott számban fogják megnyitni az első mozikat, az időzítés pedig nem véletlen, hiszen március 31-én érkezik a Godzilla Kong ellen, szóval jobb alkalmat keresve sem találhattak volna az újrakezdésre. Ezt követően április 16-án újabb termeket nyitnak meg, ami egybeesik a Mortal Kombat bemutatójával. A tervek szerint pedig májusra már a brit mozikat is megnyitják a nézők előtt.

HBO Max
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Joker: Kétszemélyes téboly
Filmek

A Warner Bros. állítólag annyira bízott a Joker: Kétszemélyes téboly sikerében, hogy nem tartottak próbavetítést

A közönségértékelés szerint a valaha készült leggyengébb képregényfilm a Joker: Kétszemélyes téboly.

Max
Filmek

Filmek és sorozatok, amiket bemutat októberben a Max

Októberben sem unatkoznak majd a Max előfizetői, bőven lesz új tartalom.