Wide Screen
Image default
BRÉKING Filmek

A WandaVision írója dolgozik a Marvel Kapitány 2. forgatókönyvén, és az is kiderült, hogy mikor játszódik a történet

A Marvel Studios a WandaVision-sorozat íróját kérte fel, hogy készítse el a Marvel Kapitány 2. rész forgatókönyvét.

A Marvel Moziverzum első önálló női szuperhősfilm sikere után csak idő kérdése volt, hogy mikor mutatják be a Marvel Kapitány 2. részét, hiszen a 2019-ben bemutatott film világszerte több mint egymilliárd dollárt hozott a stúdiónak. Az első részhez képest azonban több fronton is változás történt, a legjelentősebb változás, hogy nem térnek vissza az első részt jegyző párosok.

A The Hollywood Reporter értesülései szerint a második rész forgatókönyvéért a WandaVision-sorozatot is jegyző Megan McDonnell felel majd, ám Anna Boden és Ryan Fleck rendezőpáros nem tér vissza, de nem is távoznak a stúdiótól, tartalékosok lesznek egy időre, és várhatóan egy Disney+ sorozat rendezésével bízzák meg őket. Állítólag a döntés hátterében az áll, hogy ezúttal egy szóló rendezőnőt szeretnének találni a film élére.

A sztorival kapcsolatban részleteket még nem tudni, csak annyi derült ki, hogy a folytatásban nem megyünk vissza a ’90-es évekbe, hanem maradunk a jelenben, vagyis a második rész a Bosszúállók: Végjáték után játszódik majd. A történetben nagyon fontos szerepet kaphat az első részben kislányként bemutatott Monica Rambeau is, akit felnőttként már kiszúrtak a WandaVision forgatásán.

A Marvel Kapitány 2. várhatóan 2022 elején érkezik majd a mozikba, ez lehet a Marvel Moziverzum 5. fázis egyik nyitócíme, és a hírek szerint legalább olyan nagy jelentőséggel bír majd, mint az Amerika kapitány: A tél katonája volt.

Még több a témában...

KRITIKA: Amerika kapitány: A tél katonája

Orosz Ferenc

Premierdátumot kapott a Fekete Özvegy-film, és borult a teljes 4. fázis menetrendje

Kévés Bence Mihály

KRITIKA: Thor: Sötét világ

Kévés Bence Mihály

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat