Obi-Wan Kenobi

A vártnál jóval előbb kezdődhet az Obi-Wan Kenobi Disney+ sorozat forgatása

A Lucasfilm begyújtotta rakétáit.

Ha hihetünk a legújabb híreknek, akkor a korábbi tervekkel ellentétben már idén kezdetét veheti az Obi-Wan Kenobi-sorozatot forgatása. A sorozatot a tervek szerint már év elején elkezdték volna, ám a stúdió lefújta a munkát, és átiratot kért a forgatókönyvre. Az események felgyorsultak, ami érthető a koronavírus-járvány miatt, hiszen a mozik többsége még mindig nem nyitott újra, nyakunkon a második hullám, így a fogyasztókat rá kell csábítani a Disney+ szolgáltatásra.

Az egyik legjobban várt sorozat kétségtelen az Obi-Wan Kenobi-sorozat Ewan McGregor főszereplésével, amire a rajongók már George Lucas idején is éheztek. Végül a Lucasfilm tavaly nyáron beadta derekát, s megerősítették az évek óta készülő sorozatot. A bejelentést követően azonban több aggasztó hír is napvilágot látott, ám a stúdió mindig cáfolta, hogy törölték vagy parkoló pályára küldték volna a sorozatot.

A projektet minél gyorsabban szeretnék tető alá hozni. A napokban arról kezdtek beszélni, hogy az új forgatókönyv mindössze négy epizódot tartalmaz, a hangvétele pedig hasonló a nagysikerű The Mandalorianhoz. Már önmagában ez bizakodásra ad okot, ha azonban hozzávesszük még, hogy Deborah Chow készíti a sorozatot, bátran hátradőlhetünk a fotelben, mert a legjobb kezekbe került kedvenc jedimesterünk.

Bár korábban McGregor úgy fogalmazott, hogy a következő évig nem számít a forgatásra, most a Making Star Wars értesülései szerint a projekt zöld lámpát kapott, s szeptemberben kezdődhet a filmezés. A lap leszögezte, amennyiben a forgatás valóban elkezdődik, akkor azt a The Mandaloriannak fenntartott díszletek között fogják tenni. Sokkal valószínűbb azonban az, hogy csak az előkészítés veszi kezdetét a jövő hónapban. Jon Favreau sorozatának több jelenetét is Dél-Kaliforniában vették filmre, ami remekül beleillik a tatuini homokdűnék végtelenjébe.

Obi-Wan Kenobi
Total
3
Shares
Previous Article
Ben Affleck Batman

Ben Affleck és Michael Keaton is visszatér Batman szerepében a 2022-es The Flash-filmben

Next Article

Bemutatkozik a Black Myth: Wukong

Related Posts
Wide Screen YouTube