Venom 2. - Vérontó

A Sony Pictures két cím nélküli Marvel-filmet is bemutat 2023-ban

Az egyik vajon a Venom 2. – Vérontó folytatása lesz?

Örülhetnek a rajongók, mert 2023 egy jó év lehet a Sony Pictures saját Pókember karakterekből felépített Marvel-univerzum rajongói számára, mivel a stúdió éjszaka bejelentett másik két, jelenleg cím nélküli Marvel-film bemutatóját az adott évre. A filmek 2023. június 23-án és 2023. október 6-án kerülnek majd bemutatásra a mozikban.

A Sony Pictures sajtóközleményben jelentette be, hogy lefoglal két 2023-as dátumot a Sony/Marvel projektjeinek arra az évre. A bejelentés alatt nem derült ki, hogy mely filmekről van szó, bár sejtésünk azért akad. Ezzel a két új Marvel produkcióval összesen már három filmet fognak bemutatni abban az évben – csak a Sony Pictures oldaláról nézve -, miután korábban 2023. január 13-ára írták ki a Kraven, a vadász premierjét.

Kraven

Címek és további részletek nélkül nehéz megmondani, mik lehetnek ezek az új projektek. Azt viszont tudjuk, hogy Olivia Wilde-nak készülőben van egy projektje a Spider-Womannel a főszerepben, de sokat beszéltek a filmről, szóval elég bizonytalan. Az évek során olyan más karakterekről is pletykáltak a folyóson, mint Silver Sable, Black Cat, Nightwatch, Madame Web és Jackpot. A Venom 2. – Vérontó kasszasikerét elnézve valószínűleg a tervek között szerepel egy újabb Venom-film is, így az egyik, mondjuk az októberi film akár a harmadik rész bemutatója is lehet. Per pillanat csak abban vagyunk biztosak, hogy a másik ismert Marvel-filmet a Sonytól 2022. január 28-án fogják bemutatni, és ez a Morbius lesz.

Érdekes módon az egyik cím nélküli film pont 2023. október 6-ra van kitűzve – ugyanarra az időpontra, amit a Disney egészen a hét közepéig fenntartott a saját MCU-filmjének. Elképzelhető, hogy ez egy együttműködés, vagy a Disney döntött úgy, hogy a megjelenési dátumot inkább beáldozza, hogy ne kelljen osztozkodnia a Sony Pictures projektjével az októberi bemutatón. További érdekesség, hogy ugyanebben a frissítésben egy Marvel-film július 28-ai bemutatóját is törölte a Disney.

Total
1
Shares
Previous Article
Anakin Skywalker

Hayden Christensen is szerepelni fog az Ahsoka című Disney+ sorozatban

Next Article
Margot Robbie

Ő lenne a legjobb Ken szerepére a Margot Robbie főszereplésével érkező élőszereplős Barbie-filmben?

Related Posts
Tovább

Kiderült a Múmia reboot szinopszisa

Korábban már Twitteren beszámoltunk arról, hogy Tom Cruise lesz a következő Múmia film főszereplője, sőt a forgatás is kezdetét vette már. Reméljük, hogy a reboot kellően félelmetes lesz, s nem egy egész estés akció-drámát kapunk, hanem igazi horror kalandot.

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!