Sonic, a sündisznó

A Sonic, a sündisznó 2. ütemezéséről és egy közönségkedvenc karakterről is beszélt a rendező

Már javában dolgoznak az előkészítésen.

Néhány új részlet látott napvilágot a Sonic, a sündisznó második részéről, köztük, hogy mikor szeretnék elkezdeni a forgatást, valamint, hogy Sonic mellett feltűnik majd egy másik ismert szereplője is a játékoknak, valamint azt is megtudtuk, hogy egy A-listás színész is feltűnik majd a második részben. Az első részben nagyon sok utalást kaptunk Dwayne Johnsonra, csak nem őt látjuk majd egy cameo szerepben?

A Sonic, a sündisznót nem sokkal a mozik bezárása előtt mutatták be a mozikban, így nem csodálhattuk sokáig a kis kék ördögöt a filmvásznon, ám ennek ellenére hatalmas siker volt. Az idei év egyik legnagyobb kasszasikere lett a videojáték adaptáció, ami megadta a lökést a folytatásnak. A Paramount Pictures megbízásából Jeff Fowler már keményen dolgozik a második részen, amit a tervek szerint majd 2022. április 8-án fognak bemutatni a mozikban.

Az első rész egy stáblista végi jelenettel végződött, amiben Tails, Sonic egyik barátja is megérkezett, de természetesen sokan bíztak benne, hogy nemcsak ő, hanem más ismerős karaktereket is látunk majd Sonic mellett. A készítők nem okoznak csalódást majd ezúttal sem, hiszen a tervek szerint Knuckles is feltűnik majd. Knuckles egy hangyászsün, és míg Sonicnak tüskéi, neki vörös bundája és raszta haja van.

A The Illuminerdi osztott meg részleteket most a rajongók közkedvelt karakteréről, aki jelentősebb szerepet kap. A hírek szerint Knuckles is jelen lesz, ez pedig azt jelenti, hogy a második rész hű marad majd a folytatáshoz. Már folyik a keresés, hogy megtalálják a karakter hangját. Továbbá a lap megjegyzi még, hogy Randall kódnév alatt egy támogató szerepre keresnek színészt. Erre a vendégszerepre a stúdió egy A-listás színészt szeretne találni, és már Samuel L. Jackson és Chris Rock nevét is bedobták a kalapba.

Várhatóan a forgatást majd jövő májusban kezdik, szóval a készítőknek még maradt egy kis idejük kiválasztani a tökéletes jelöltet a szerepre.

Total
0
Shares
Previous Article

Ingyenes Overwatch az ünnepekre

Next Article
Logan

Dafne Keen reméli, hogy a Deadpool 3. esélyt ad, hogy X-23-ként visszatérjen a Marvel Moziverzumban

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!