x
BREAKING Előzetesek

A Sonic, a sündisznó 2. előzetesében bemutatkozik Tails és Knuckles

A nagyobb gyorsaság nagyobb veszéllyel társul.

  • Publisheddecember 10, 2021

Még javában tart a The Game Awards 2021 rendezvény, de a sok érdekes videójáték bejelentés mellett videójáték vonatkoztatásban filmek és sorozatok is helyet kapnak a rendezvényen. Alighanem az egyik legizgalmasabb pillanata a bemutatónak az volt, amikor lerántották a leplet a 2020-as várva várt folytatás első előzeteséről, amiben a világ leghíresebb sündisznója visszatér, kap egy barátot és egy másik ellenfelet.

Télen már kaptunk egy teaser előzetest a filmcímhez, illetve utalást Sonic barátjára, de csak most a Sonic, a sündisznó 2. előzetesében láthatják a rajongók először Tails-t (Colleen O’Shaughnessey), a mókusszerű lényt, aki a folytatásban csatlakozik Sonichoz (Ben Schwartz). Jó hír a rajongóknak, hogy a folytatás továbbra is a játék klasszikus elemeit használja, hogy minden korosztály rajongóinak örömet szerezzen, hiszen a Sega kabalafigurájára épülő filmes univerzumban a Káosz Smaragdjai is helyet kapnak.

Emellett láthattuk a Jim Carrey által megformált Mr. Robotnyik visszatérését, ám új néven ismerheti meg a világ, ezúttal Dr. Eggman, a zseniális gonosztevő, aki egy másik dimenzióból tért vissza, hogy bosszút álljon és ellopjon néhány smaragdot. Sajnos Robotnyik ezúttal nincs egyedül, hiszen az őrült tudóssal társult Knuckles, hogy közösen győzzék le Sonicot. A kiszivárgott szinopszis is ezt erősíti, hogy Knuckles ezúttal a rossz oldalra áll, de ismerve a karaktert, nem lepődnénk meg, ha egy ponton Jim Carrey karaktere ellen fordulna, mivel a film a videójáték 2-3. sztoriját dolgozza majd fel.

Az előzetest már magyar szinkronnal is megnézhetitek:

https://youtu.be/XZ4JSroHlz0

Mivel a videójáték filmes adaptációi a legjobb esetben is középszerűre szoktak sikerülni, a Sonic, a sündisznó első része kellemes meglepetés volt, annál is inkább, mert a stáb megfogadta a rajongók korai visszajelzéseit, és mindössze hónapokkal a film megjelenése előtt teljesen újratervezte a hőst. Az eredeti játékokhoz hű végső megjelenéssel a film hatalmas kasszasiker lett a pandémia előtt. Mondanunk sem kell, hogy mit eredményezett a nagy siker, a premier után kevesebb mint két hónappal megerősítették a folytatást.

A folytatásban visszatér az első rész szerepében James Marsden és Tika Sumpter, mint Tom és Maddie Wachowski. Emellett Lee Majdoub is visszatér Stone ügynök szerepében. A közelgő filmben feltűnik még Adam Pally, Natasha Rothwell és Shemar Moore is. Magukon a szereplőkön kívül visszatér még az első rész kreatív csapata is, név szerint Jeff Fowler a rendező és az írók, Pat Casey, Josh Miller és John Whittington.

A második részt 2022. április 8-án fogják bemutatni az amerikai mozikban.

Written By
Kévés Bence Mihály

Rajongásom a filmek után igazán a 2000-es évek elején kezdődött, ami 2016-tól tartalomgyártásban és kritikaírásban nyilvánul meg a Wide Screen oldalon.