Wide Screen
Image default
Filmek

A Skywalker kora legújabb előzetesében Leia egy fénykardot tart a kezében

A Star Wars: Skywalker kora legújabb videójában ismét feltűnnek a Ren lovagjai, de mellettük Leiát is látjuk.

A Disney és a Lucasfilm mindent bevet a Star Wars: Skywalker kora bemutatója előtt. Most éppen a Hálaadás napi harminc másodperces kis tévéreklámba sűrítettek néhány új képsort, melyben a Ren lovagjai mellett még Leiát is látjuk, aki a kezében egy fénykardot tart.

A képsorok alapján Anakin régi fénykardját tartja kezében Leia, miközben átnyújtja Luke Skywalkernek (?), még mielőtt a fénykard Rey kezébe került volna. Carrie Fisher testvére elmondása alapján a készítők szerették volna, ha a befejezésben fénykardot forgatott volna Leia is, sajnos azonban erre már nem került sor, hiszen mindössze nyolc percre elegendő felvétel maradt, s nem fogják digitálisan visszahozni a hercegnőt.

A videóban látott helyszín megegyezik a korábbi előzetesek dzsungelével, melyben Rey folytatja kiképzését. Régóta pletykálják már, hogy a film egy visszaemlékezéssel indít majd, amiben az eredeti elképzelés szerint Luke és Leia edzett volna az Endor holdján, azonban Leia feladja a kiképzést, és inkább Ben Solóról gondoskodik. Úgy tűnik, hogy nem vetették el az ötletet, azonban pletykák szerint Luke és Leia jelenete kaszát kapott, s az újraforgatások alatt úgy alakították át a jelenetet, hogy Reyre fókuszáljon, ám ezzel kapcsolatban semmit sem erősítettek meg, mindez csak feltételezés.

A kérdéses jelenetről mások úgy gondolják, hogy Az ébredő Erőből kivágott, de az eredeti előzetesben látott képsorokat használták újra, melyben Maz Kanata átnyújtja Luke fénykardját (feltételezhetően) Leiának. Talán majd most decemberben ezt a bizonyos jelenetet is látni fogjuk, igaz egy picit átdolgozva, hogy illeszkedjen a történetbe. De Leia mellett más kultikus karakterek is szerepet kaptak a videóban, Chewbacca, Finn, Poe, BB-8 mellett látjuk visszatérni a Ren lovagjait, akik mesterüket, Kylo Rent követik egy Csillagrombolón.  

Még több a témában...

A márciusban kiszivárgott Star Wars: Skywalker kora poszter valódi volt

Kévés Bence Mihály

Daisy Ridley elárulta, hogy a Star Wars: Skywalker kora melyik jelenete rázta meg a stábot

Kévés Bence Mihály

Rian Johnson nem bánja, ha J.J. Abrams a IX. résszel megváltoztatja Az utolsó Jedik történéseit

Kévés Bence Mihály

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább