Már nem is kell olyan sokat várnunk az új roxforti leveleinkre, csakhogy a házak új címerei nem nyerték el a legtöbb rajongó tetszését. A minimalistára vett dizájnokat a reakciókban a modern kor rákfenéjének, olcsónak, ötlettelennek vagy épp visszalépésnek nevezik, de azért akadnak pozitív hangok is. A legtöbbek szerint a kerek formavilág miatt nehezebben elképzelhetők ruhákon vagy ugyebár talárokon az új dizájnok.
Az első kedvcsinálóban egyébként már láthattuk egy pillantásra a Hollóhát címerét (amin egyébként végre helyesen sas díszeleg), s mozgóképen sokkal jobban mutatott. Akkor még a legtöbben a Roxfort új fás címerén problémáztak, ami viszont teljesen elszakad a korábbitól. A mai napon lehet, hogy mindet szemügyre vehetik a kétkedők, mivel az HBO új előzetest ígért a Back To Hogwarts 2026 keretében.
A Roxfort megújul
Az HBO tervei szerint az új széria minden egyes évada egy-egy könyvet vesz majd alapul, így pedig egy sokkal részletesebb és hűségesebb történetmesélésre nyílik lehetőség, olyan szereplőket is bemutatva, akik eddig lemaradtak a képernyőkről. A projekt élén Francesca Gardiner (Utódlás, Az Úr sötét anyagai) áll showrunnerként és Mark Mylod executive producerként. „Nyolc óránk van az első könyv elmesélésére, így igazán mélyre áshatunk a történet részleteiben és abban, hogyan fejlődik a varázslat nyelve” – ezzel erősítették meg, hogy nagyjából egy órás epizódokra számíthatunk. Az egyik új cél, hogy a szereplőket a „kanonikus” életkoruknak megfelelően válasszák ki. Ez azt jelenti, hogy például James és Lily Potter is elvileg a húszas éveik elején járnak majd.
Harryt Dominic McLaughlin alakítja, Hermione szerepében Arabella Stanton, míg Ront Alastair Stout játssza. A felnőtt szereplők között ott van John Lithgow (Dumbledore), Janet McTeer (McGalagony), Paapa Essiedu (Piton) és Nick Frost (Hagrid).
Az új Harry Potter tíz évig uralhatja a streaminget, s idén karácsonykor meg is kapjuk roxforti leveleinket.


Tériszony (2026) • (16) • amerikai kaland-thriller, 95 perc – Bemutató ideje: szeptember 3.









