Főoldal Sorozatok A Netflix bejelentette, hogy az 5. évaddal véget ér a Vaják
Sorozatok

A Netflix bejelentette, hogy az 5. évaddal véget ér a Vaják

Két évadon keresztül még folytatódik a Vaják története a Netflixen.

414
Vaják 3. évad
Forrás: Netflix

Még mindig nem mutatták meg, hogyan fog kinézni Liam Hemsworth Geralt szerepében a Netflix Vaják című sorozatában, de legalább azt már tudjuk, hogy hány évaddal tervez még a streaming szolgáltató. Röviddel ezelőtt jött a megerősítetés, hogy két évad van még belőle, azaz az ötödik évaddal befejeződik a sorozat.

A hír akkor érkezett, amikor a Netflix megerősítette, hogy elkezdődött a negyedik évad forgatása – ez lesz az első évad, amelyben már nem Henry Cavill a főszereplő – és hogy a negyedik és ötödik évadot egymás után fogják leforgatni. A következő két évad „befejezi Andrzej Sapkowski könyveinek adaptációját” a Netflix közleménye szerint. Ez azt jelenti, hogy három Vaják-könyvet fognak feldolgozni: a Tűzkeresztséget, a Fecsketorony és A tó űrnője című könyveket.

A Netflix 2022-ben jelentette be, hogy Hemsworth veszi át a szerepet, és az ötödik évadot tavaly erősítették meg. Cavill utolsó főszereplésével a sorozat harmadik évadát tavaly nyáron mutatták be, de már hónapokkal a bemutató előtt tudni lehetett, hogy a fiatalabbik Hemsworth veszi át a szerepet, miután Cavill nem jött ki a sorozat producereivel. Hemsworth mellett a negyedik évad új szereplőket is bemutat, köztük Laurence Fishburne-t.

„Hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy elkezdjük forgatni a Vaják utolsó előtti évadát egy kiváló szereplőgárdával, köztük néhány izgalmas új taggal, élükön Liam Hemsworth-szel, mint Ríviai Geralt” – mondta Lauren Schmidt Hissrich, a showrunner és executive producer. Nagyon örülünk, hogy Andrzej Sapkowski könyvei epikus és kielégítő befejezéssel zárulnak. Nem lenne ez a mi sorozatunk, ha nem feszegetnénk az abszolút határokat a karaktercsaládunkkal – maradjatok velünk, hogy lássák, hogyan ér véget a történet”.

A hivatalos leírás szerint a negyedik évad a harmadik évad megrázó eseményei után veszi fel a fonalat, amelyben Henry Cavill utoljára harcolt Geraltként, mielőtt Hemsworth átvenné a főszerepet, hogy csatlakozzon Yenneferhez és Cirihez, akik „egymástól távol kell, hogy átvágjanak a háború sújtotta kontinensen és megküzdjenek annak számos démonjával.”

A Netflix még 2022 októberében rendelte meg a negyedik évadot, de csak most kezdődtek el a munkálatok. A streaming platform nem árulta el, hogy mikor fogják bemutatni a következő évadot, de várhatóan valamikor 2025 második felében láthatjuk a folytatást.

Vaják
Forrás: Netflix
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

2 Hozzászólások

Közelgő események

Még több a témában...

Tőrbe ejtve: Az üveghagyma
Filmek

Rian Johnson bejelentette a Tőrbe ejtve 3. filmcímét

Az író és rendező Rian Johnson elárulta, milyen alcímmel érkezik a Tőrbe...

Vaják
Sorozatok

Liam Hemsworth brutálisan jól fest Ríviai Geralt szerepében a Vaják első hivatalos fényképén

Az első hivatalos kép mellé befutott a Vaják 4. évadának teaser előzetese...