Főoldal Filmek A Megalopolisz rosszabb közönségértékelést kapott, mint bármelyik szuperhősfilm
Filmek

A Megalopolisz rosszabb közönségértékelést kapott, mint bármelyik szuperhősfilm

A Megalopolisz rendezője leszólta a szuperhősöket, miközben új filmje leszerepelt.

254
Megalopolisz
Forrás: Lionsgate

Évekig a címlapom szerepelt a Megalopolisz. Először az keltett figyelmet, hogy a legendás rendező, Francis Ford Coppola saját maga finanszírozta meg ezt az epikus sci-fi filmet, mivel egyetlen stúdió sem akart belefogni a projektbe – végül a Lionsgate vállalta fel a film forgalmazását. Ebben még semmi rossz nem volt, majd az elmúlt hónapokban többen is bizarr dolgokról számoltak be.

Tavasszal érkezett az első aggasztó hír, hogy a rendező a forgatás közben elbocsátotta a Megalopolisz vizuális effektusokért felelős csapatának nagy részét, ami után több stábtag, köztük az egész művészeti osztály, szintén távozott, és a forgatási körülményeket “instabilnak” nevezték. Később Coppola viselkedését mondták elfogadhatatlannak a forgatáson, és bár nem tisztázott, mennyi igazság alapja van az állításoknak, de állítólag szexuális megjegyzéseket tett és inzultálta a fiatal női statisztákat.

Majd jött a trailer, ami után megint magyarázkodni kellett, mivel mesterséges intelligencia által generált idézetek jelentek meg “kritikusoktól”. A Cannes-i Filmfesztiválon mutatták be a filmet, és már az első beszámolók sem voltak elragadtatva a filmtől, a helyzet azóta sem javult. A kritikákat gyűjtő Rotten Tomatoes oldalán 49%-on áll a film, szóval Coppola állítólagos mesterműve messze nem sikerült olyan jóra, mint ahogy azt ígérte.

A filmet már bemutatták a mozikban, a nézők is elmondták véleményüket. Az amerikai mozinézők egyhangúan leszavazták a filmet, a CinemaScore értékelésén D+ jelzést kapott, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy még kólával se megy el. Az egyik leggyengébb értékelést kapta a film, alacsonyabb pontszámot kapott, mint bármelyik szuperhősfilm. (A legrosszabb értékelést a 2015-ös A fantasztikus négyes kapta C jelzéssel, míg a DC leggyengébb filmje a Superman IV. – A sötétség hatalma, amely szintén C-vel szerepel a listán.)

Miért az összehasonlítás? Coppola az elmúlt években a szuperhősfilmek egyik legnagyobb kritikusává vált, többször elmondta, hogy azokra nem lehet mozifilmként tekinteni, és hozzátette még azt is, hogy „Martin [Scorsese] kedves volt, amikor azt mondta, hogy ez nem mozi. Ő nem mondta, hogy megvetendő, de én megmondom, hogy az.”

Erős kijelentés volt, de talán a rendező majd most rájön, hogy nem olyan egyszerű leforgatni azokat a filmeket, mint ahogy azt gondolta. A Megalopolisz várhatóan mindössze 5 millió dolláros nyitóhétvégével kezd, és a 120 millió dolláros költségvetésű produkció 2024 egyik legnagyobb bukásának ígérkezik.

Az előadás után filmklub-beszélgetés Réz András filmesztétával. Francis Ford Coppola, A keresztapa-trilógia és az Apokalipszis most rendezője négy évtizeden át hiába győzködte a hollywoodi stúdiókat, hogy finanszírozzák grandiózus tervét. Végül személyes vagyonának jelentős részét feláldozva valósította meg karrierjének legnagyszabásúbb filmjét. A Megalopolisz jövőképében Új Róma városának fényűző, hatalmas felhőkarcolói között komoly ellentétek feszülnek. Az ambiciózus és vizionárius építész, Cesar Catilina (a kétszeres Oscar-jelölt Adam Driver) progresszív gondolkodásával szemben áll Franklyn Cicero polgármester (Giancarlo Esposito) hatalmi beágyazottsága és kapzsiságtól hajtott játszmáival. A kettejük közötti konfliktust tovább hevíti Cesar kapcsolata a polgármester lányával, Juliával (Nathalie Emmanuel), aki számára a tét nemcsak a város jövője, hanem szerelme és családja is.

Megalopolis
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események