Pókember

A Marvel majdnem szuperhőst csinált Zendaya által megformált MJ-ből a Pókember folytatásában

Vajon milyen nevet kapott volna a hős, ő lett volna a Spider-MJ?

A Marvel Moziverzumban tucatnyi hős létezik, és bizonyos időközönként felbukkan egy-egy új hős is a képernyőn. Úgy tűnik, a Marvel mindig keresi a lehetőségeket, hogy a már megismert karakterekből hősöket csináljon, és a Pókember-trilógia sem volt kivétel ezalól. Vitathatatlanul az MCU egyik legsikeresebb trilógiája, a franchise rengeteg új karaktert vonultatott fel az elmúlt években – vagy éppen hozott vissze a korábbi részekből -, köztük példuál Zendaya által megformált Michelle-Jones Watson is az egyik új karakter.

Először a Pókember: Hazatérés című filmben mutatkozott be egy egészen furcsa mellékszereplőként. Sokáig a nevét sem tudtuk, majd a film végén elárulta, hogy barátai csak MJ-nek hívják. Ezután a Pókember: Idegenben című filmben már társszereplővé lépett elő, és beleszeretett a főhősbe. Bár Zendaya szerepe sokkal hangsúlyosabb lett a legújabb részben, úgy néz ki, hogy az eredeti tervek alapján még ennél is nagyobb szerepet szántak. A Marvel Studios és a Sony Pictures egykor MJ-ét el szuperhősként képzelte el ebben az univerzumban.

A Pókember: Nincs hazaút egyik interjújában Zendayát arról kérdezték, hogy a Marvel egyik hősét eljátszaná-e. Zendaya gyorsan rávágta, hogy “Nem, nem, nem…”, mielőtt Tom Holland felhozta, hogy a Marvel eredetileg azt tervezte, hogy szuperhőst csinálnak Zendaya karakteréből.

Azért egy ideig próbálkoztak, emlékszel?Tom Holland

A beszélgetésből nem derült ki, hogy Zendaya kit játszott volna, mivel millió irányba folytatódhatott a történet. Talán a Marvel Studios és a Sony Pictures élőszereplős formában is szerette volna bemutatni Spider-Gwent, csak ezúttal Spider-MJ hősnévvel? De nemcsak a titokzatos szuperhősét fedi homály, hanem MJ jövője sem tiszta a Nincs hazaút fináléját követően. Abban sem lehetünk biztosak, hogy Zendaya visszatér a megerősített Pókember 4. részben, ugyanis Peter Parkert elfelejtette a világ, és ezzel a barátai sem emlékeznek rá. Bár Peter fogadalmat tett, hogy felkeresi őket, és mindent elmagyaráz, de belátta, hogy jobb a szeretteinek, ha nem ismerik őt. Lényegében ezzel a karakter útja is a végéhez ért.

Pókember: Nincs hazaút
Total
5
Shares
Previous Article
Morbius

Egy hajszállal, de a Morbius hosszabb lesz, mint a Venom 2. - Vérontó

Next Article
Pókember

Tom Holland gázsija valószínűleg nyolc számjegyű lesz a következő Pókember-filmnél

Related Posts