Főoldal Filmek A Marvel eredetileg egy négy részből álló rövidfilmben mutatta volna a Galaxis Őrzőit
Filmek

A Marvel eredetileg egy négy részből álló rövidfilmben mutatta volna a Galaxis Őrzőit

Ezek a kisfilmek vezették volna fel az első A galaxis őrzői filmet.

366
A galaxis őrzői
Forrás: Marvel Studios

A Galaxis Őrzőit 2014-ben mutatták be, és őszintén szólva a bemutató előtt bizonytalan volt, hogy ez a fura csapat megveti lábát a filmvásznon. Még a stúdió sem volt biztos benne, hogy siker lesz a film. A Marvel Studios eredetileg azt tervezte, hogy a Galaxis Őrzőit négy rövidfilmmel mutatja be az MCU-ban, és ezek a kisfilmek vezették volna fel a 2014-es A galaxis őrzői című nagy mozifilmet.

A stúdió alternatív terveit a szedett-vedett, s-fejekből álló kozmikus csapatról Tara Bennett és Paul Terry nemrég a The Story of Marvel Studios: The Making of the Marvel Cinematic Universe címmel megjelent könyvéből ismerhetjük meg. A könyvben a The Infinity Saga 23 filmből álló történetek kulisszák mögötti eseményeiről olvashatunk. Ebből derült ki többek között az is, hogy milyen alternatív befejezést akartak az Amerika kapitány: Polgárháború, vagy Joss Whedon melyik karakterre cserélte volna Fekete Özvegyet az első Bosszúállók-filmben.

A Screen Rant emelte ki az 512 oldalas könyv újabb részét. A Marvel korai terveit részletezik, hogy a Galaxis Őrzőit egy négyrészes kisfilmsorozaton keresztül mutatták volna be az MCU-ban, még azelőtt, hogy a karakterek egy nagy filmben debütáltak volna a mozikban. A Marvel Moziverzum legnagyobb mágusa és főnöke, Kevin Feige azonban elmondta, hogy úgy döntöttek, elvetik az ötletet, mert túlzásnak tűnt.

A galaxis őrzői

Tulajdonképpen ezek a One-Shotok vezettek volna a A galaxis őrzői filmhez – amelyet közvetlenül megelőzött volna egy negyedik önálló rövidfilm egy titokzatos kis srácról, aki imádja a fantasy dolgokat. [Az Őrzők] felénél felfedtük volna, hogy a gyerek maga a nagy űrhős [Űrlord]. Okos döntésnek gondoltuk, de túl soknak éreztük.

Kevin Feige

A Marvel Studios úgynevezett One-Shot rövidfilmeken keresztül tárja fel a Marvel Moziverzum olyan dolgait, amire nem jut idő a filmvásznon. Ezek a kisfilmek a Blu-ray és digitális kiadások extrái között kapnak helyet, és olyan önálló történeteket mesélnek el, amelyek a mozifilmekben bemutatott karakterekhez vagy eseményekhez szolgál kiegészítéssel vagy háttértörténettel.

A stúdió legutóbbi One-Shot rövidfilmje All Hail the King címmel Trevor Slattery (Ben Kingsley) történetét mesélte el a Vasember 3. eseményei után. A videó 2014-ben, a Thor: A sötét világ amerikai megjelenéssel egyidőben jelent meg, abban az évben, amikor bemutatták A galaxis őrzői első részét a mozikban.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Aliens vs. Avengers
Másvilág

A Marvel összeereszti a Bosszúállókat a Xenomorphokkal a képregényekben

Már nagyon várták a rajongók, hogy a Bosszúállók és a Xenomorph összecsapjon.

Pókember: Idegenben
Filmek

Kitűzték a Pókember 4. forgatásának időpontját, de ki lesz a rendezője?

Ki lesz Jon Watts utódja a Pókember 4. rendezői székében?

Peacemaker - Békeharcos
Sorozatok

James Gunn megosztott egy képet a Peacemaker – Békeharcos 2. évad forgatásáról

James Gunn egyszerre dolgozik a Superman és a Peacemaker forgatásán.