Főoldal Filmek Az Amerika kapitány: Polgárháború alternatív befejezése majdnem polgárháborút okozott Marvel készítői között
Filmek

Az Amerika kapitány: Polgárháború alternatív befejezése majdnem polgárháborút okozott Marvel készítői között

A film végi epikus csatát majdnem másra cserélték, és ez háborúhoz vezetett.

588
Amerika kapitány: Polgárháború
Forrás: Marvel Studios

Kezdetben a Marvel Studios kreatív döntésekért felelős csapata megpróbálta megakadályozni abban a készítőket, hogy Amerika Kapitány megküzdjön a Vasemberrel a Marvel Moziverzumban. Szerencsére a stúdió feloszlatta azt a csapatot, ami a kreatív döntésekért volt felelős akkoriban a 2010-es évek elején.

A Marvel úgy nevezett “Kreatív Bizottságát” még a Marvel Entertainment vezérigazgatója, Ike Perlmutter hozta létre, és ebben a csapatban olyan nagy képregényes alkotók foglaltak helyet, mint Brian Michael Bendis, Joe Quesada vagy Dan Buckley. Folyamatosan beleszóltak a Marvel Studios terveibe, miközben olyan szörnyű ötleteket vagy jegyzeteket osztottak meg a filmesekkel, amelyekkel csak ártani tudtak volna a készülő filmnek.

amerika kapitany polgarhaboru

Ez a kreatívért felelős bizottság, valamint Perlmutter költségcsökkentő intézkedései (például mikor Robert Downey Jr. kirúgásával fenyegetőzött költségcsökkentés címszó alatt) odáig vezetett, hogy Kevin Feige végül rávette a Disney akkori elnök-vezérigazgatóját, Bob Iger-t, hogy a Marvel Studiosra a Lucasfilmhez és a Pixarhoz hasonlóan teljesen különálló egységgé tekintsenek és kezeljék a filmstúdiót. Még a Russo testvérek is arról beszéltek, hogy milyen negatív hatása volt ennek a “Kreatív Bizottságnak”, amiből most újabb részletek láttak napvilágot.

A Slash Film kiemelt egy részletet a napokban megjelent The Story of Marvel Studios: The Making of the Marvel Cinematic Universe című könyvből. Ezt a kreatív bizottság megpróbálta megakadályozni az Amerika Kapitány és Vasember összecsapását az Amerika kapitány: Polgárháború utolsó felvonásában.

Egy olyan vázlatot kellett készítenünk, ahol egy tengeralattjáró-bázison harcolnak öt szuperkatonával” – magyarázza Stephen McFeely társíró, aki emellett azt is elárulta, hogy a bizottság egy általános szuperhős kontra szupergonosz csatát erőltetett. Joe Russo eközben hozzátette: “Folyton azt mondogattuk: ‘Nincs semmi érdekes ebben a filmben. Nem azért vagyunk itt, hogy ilyen filmet csináljunk. Nem érdekel minket, hogy egy újabb szuperhősös történetet meséljünk el‘.”

Ez volt az a szalmaszál, amitől Feige haja az égnek állt, hátat fordított, és teljes egészében a filmkészítők oldalára állt. Russo hozzátette: “A Polgárháború polgárháborút indított el a Marvelen belül. De amikor meghúztuk a határokat a homokba, az egy olyan pillanat lett, amikor ez a cég vagy lassan visszafordul oda, ahonnan jött, vagy lassan elkezdett új terület felé hajolni”.”

Azt talán mondanunk sem kell, hogy a Kreatív Bizottsággal a Marvel Moziverzum ma nem ott tartana, ahol most. A történtek után változások jöttek, és ma Feige felel mindenért a Marvel Moziverzumban, legyen szó mozifilmről vagy sorozatról az idei évtől.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Penge
Filmek

Lelépett a Mahershala Ali főszereplésével érkező Penge rendezője

A Penge újabb problémával néz szembe, távozott a rendező.

Deadpool & Rozsomák
Filmek

A Deadpool & Rozsomák lesz a filmsorozat leghosszabb őrültsége

Deadpool és Rozsomák őrültségét valószínűleg ennél tovább is elnéznék a rajongók.