Főoldal Filmek A Jurassic World: Világuralom csak a trilógia vége, nem a sorozaté
Filmek

A Jurassic World: Világuralom csak a trilógia vége, nem a sorozaté

„Többet akarunk kihozni ebből a világból.”

390
Jruassic World: Világuralom

Azt már tudjuk, hogy a Jurassic World harmadik, s egyben utolsó részét idén nyáron mutatják be a mozikban, a trilógia befejező része még koránt sem jelenti a széria végét. Már két éve annak, hogy kibújt a szög a zsákból, miszerint az Amblin Televion a Universal Pictures közreműködésével egy élőszereplős sorozaton dolgozik.

Nehéz megjósolni, hogy mire készülnek a készítők, mivel még azt sem tudjuk, hogy mi vár ránk a harmadik részben. A napokban azonban a film producere, Frank Marshall, egy a /Film-nek adott interjújában elmondta, hogy a Jurassic World: Világuralom még nem jelenti a franchise végét.

Azt hiszem, a Világuralom fogja lezárni a trilógiát, viszont azért nem ülünk a babérjainkon. Leülünk, és átgondoljuk, mi lesz a jövőben.

Frank Marshall

A Jurassic World: Világuralom a trilógia harmadik és egyben utolsó része, melynek főszereplői Chris Pratt és Bryce Dallas Howard. A film elhozza a dinoszauruszokat a civilizációba, ami egyben egy új Jurassic Park-éra kezdete lesz – folytatta a producer az interjúban.

Van egy csodás sorozatunk Netflixen, a Krétakori tábor. Nyilván jó, minőségi filmeket szeretnék készíteni, izgalmas történetvezetéssel, nagyszerű írókkal és rendezőkkel, határozottan többet akarunk kihozni ebből a világból.

Azzal, hogy a Világuralom bemutatott egy újfajta raptort, feltette azt az érdekes kérdést, hogy mi lenne, ha a dinoszauruszok köztünk élnek? Egyelőre csak annyit tudunk a jövővel kapcsolatban, hogy miután a dinoszauruszokat a biztos haláltól megmentették, és elhozták a parkból, a Jurassic World: Bukott birodalom című második részben kiszabadultak a ketrecükből, és ellepték a Földet. A folytatás néhány forgatási fotója arról árulkodott, hogy eddig soha nem látott tájakra barangolnak a lények. Persze, ez több Jurassic Park-film előtt nyitja meg a kaput a jövőben, viszont ezekről a tervekről még nem tudunk semmi konkrétat.

A Jurassic World: Világuralomban a főszerepben Chris Prattet láthatjuk, mint Owen Grady, oldalán Bryce Dallas Howarddal Claire Dearingként. Hozzájuk csatlakozik még Mamoudou Athie, Omar Sy, Daniella Pineda, and BD Wong, csakúgy, mint a régimotoros Sam Neill, Laura Dern, and Jeff Goldblum.

A filmet Colin Trevorrow rendezte egy Emily Carmichael-lal közösen írt forgatókönyv alapján, amely Derek Connolly történetére támaszkodik. A producerek Frank Marshall és Patrick Crowley, Alexandra Ferguson-Derbyshire-vel, Steven Spielberggel and Colin Trevorrowval, az executive producer Tim Wellspring.

Jurassic World

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Jurassic-World-Chaos-Theory
Előzetesek

Megérkezett a Jurassic World: Káoszelmélet első kedvcsinálója

Befutott a Jurassic World: Káoszelmélet legelső kedvcsinálója, melyben visszatérhetünk immár egy dinoszauruszok...