Főoldal Filmek A Hangya és a Darázs: Kvantumánia új előzetesében lekerült M.O.D.O.K. maszkja, végre kiderült, ki játssza a megalomániás gonosztevőt
Filmek

A Hangya és a Darázs: Kvantumánia új előzetesében lekerült M.O.D.O.K. maszkja, végre kiderült, ki játssza a megalomániás gonosztevőt

Végre kiderült, hogy ki játssza M.O.D.O.K.-ot a folytatásban.

489
A Hangya és a Darázs: Kvantumánia
Forrás: Marvel Studios

A Marvel Studios A Hangya és a Darázs: Kvantumánia című filmjének új előzetesét ma hajnalban mutatták be az észak-amerikai egyetemi amerikaifutball-bajnokság alatt, amiben egy rövid pillantást vethetünk az egyik gonosztevőre is. Azt már korábbról tudjuk, hogy Kang, a Hódító lesz a film főellensége és egyben a The Multiverse Saga szupergonosza, de A Hangya 3. részében bemutatkozik M.O.D.O.K. is, méghozzá maszk nélkül.

A Hangya és a Darázs: Kvantumánia második nagy előzetese rengeteg izgalmas új képsort tartalmaz a Marvel Moziverzum ötödik fázisából. Jeleneteket láthatunk, ahogy Scott Lang és Kang, a Hódító összecsapnak, és ha eddig nem lett volna egyértelmű, Kang uralja a Kvantumbirodalmat. Az új trailerben közelebb kerülünk a film cselekményéhez, betekintést nyerhetünk abba, hogy miről is fog szólni a folytatás (úgy tűnik, Scott alkut köt az ördöggel, hogy több időt tölthessen a lányával, Cassie-vel).

M.O.D.O.K. is jól látható a videóban, de a sasszemű rajongóknak feltűnt, hogy a Mental Organism Designed Only for Killing néven ismert szörnyeteg valójában a trailer egy már korábbi jelenetében is feltűnik, méghozzá maszk nélkül.

Az előzetes 57. másodpercénél megpillanthatjuk Lang-et és szövetségeseit, amint Kang előtt sétálnak és M.O.D.O.K. is látható a háttérben lebegni a védőmaszkja nélkül. A tavalyi évben egy pletyka váltig állította, hogy Corey Stoll által alakított Darren Cross visszatér a megalomániás gonosztevő szerepében, és az alábbi jelenetsor ezt most megerősítette.

Tavaly egy kitartó pletyka keringett, miszerint a Corey Stoll által alakított Darren Cross visszatér a megalomániás gonosztevő szerepében, és az alábbi, felvilágosított felvétel ezt látszik megerősíteni.

FmFQZAPXoAA3E2t?format=jpg&name=medium

A Marvel Moziverzum ötödik fázisát elindító filmben a hőstársak, Scott Lang és Hope Van Dyne folytatják kalandjaikat Hangyaként és Darázsként. Hope szüleivel, Hank Pymmel és Jane Van Dyne-nal egyetemben az egész család a Kvantumvilágban találja magát, ahol különös lényekkel találkoznak és olyan felfedezőútra indulnak, aminek során rájönnek, hogy amit lehetségesnek hittek, az eltörpül a valóság mellett.

A Hangya és a Darázs: Kvantumánia országos bemutatója 2023. február 16.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Penge
Filmek

Lelépett a Mahershala Ali főszereplésével érkező Penge rendezője

A Penge újabb problémával néz szembe, távozott a rendező.

Deadpool & Rozsomák
Filmek

A Deadpool & Rozsomák lesz a filmsorozat leghosszabb őrültsége

Deadpool és Rozsomák őrültségét valószínűleg ennél tovább is elnéznék a rajongók.