Főoldal Játékok A Cyberpunk 2077 sztorija rövidebb lesz mint a Witcher 3 története volt
Játékok

A Cyberpunk 2077 sztorija rövidebb lesz mint a Witcher 3 története volt

Azért így sem a rövid játékok kategóriában fut majd.

532

Ahogy az a hétvégén is kiderült egy csomó dolog van amit még nem láttunk a Cyberpunk 2077-tel kapcsolatban, mint például a Night Cityt uraló bandák változatos repertoárja vagy a lakosok ügyes-bajos mindennapjai. Persze a játék igen csak kalandosnak tűnik és ahogy a stúdió korábbi anyagaiból sejthetjük, valószínűleg nem is lesz rövid. Most azonban kibújt a szög a zsákból és kiderült, hogy olyan monumentális sztorira nem kell számítanunk mint amit a Witcher 3 esetében kaptunk.

A játékosok nagy többségének ugyanis az ennyire terjedelmes történet már soknak bizonyult, a CD Project Red pedig meghallotta a szavukat, így kicsit megkurtították azt a készülő cuccban. Aggodalomra nincs ok, így sem lesz éppen rövid és temérdek egyéb felfedezni való is helyet kap a végtermékben. A Cyberpunk 2077 november 19-én végre a boltok polcaira kerül. A Night City Wire negyedik adása hamarosan érkezik, addig is lehetőségetek van előrendelni a játékot PlayStation 4, Xbox One és PC platformokra.

Szerző

Nappal tisztességes családapaként funkcionálok, de altatás után előveszem a controllerem, hogy kialvatlanra játszhassam magam.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dune: Awakening
Játékok

Arrakis életre kel a Dune: Awakening című online túlélős játékban

Új előzetesen csodálhatjuk meg a Dűne világában játszódó új túlélős MMO-t.

Marvel's Spider-Man 2
PlayStation

Marvel’s Spider-Man 2 frissítés érkezik március 7-én

Ezeket az újdonságokat hozza a Marvel’s Spider-Man 2 következő frissítése.