Főoldal Előzetesek Címmel együtt bemutatták a Szellemirtók – Az örökség folytatásának első előzetesét
Előzetesek

Címmel együtt bemutatták a Szellemirtók – Az örökség folytatásának első előzetesét

Fagyos lett a hangulat a Szellemirtók - Az örökség folytatásában.

421

Leleplezték. Tudjuk a Szellemirtók – Az örökség folytatásának címét, és rögtön egy nagy előzetessel. A Sony Pictures ma mutatta be a közelgő Szellemirtók folytatásának első hivatalos trailerét, és úgy tűnik, hogy igaznak bizonyultak a korábbi hírek, miszerint a Spengler család visszatér New Yorkba. És igen, ez azt jelenti, hogy visszatérünk a Szellemirtók ikonikus tűzoltóházába.

Szó szerint fagyos lesz a hangulat, mivel az előzetes alapján főhőseink apokaliptikus esemény elé néznek, miután a Dan Aykroyd által alakított gonosz Ray Stantz “halálos hidegbe” készül borítani a metropoliszt. A Ghostbusters: Frozen Empire, azaz a Szellemirtók: Fagyott birodalom címmel jön a folytatásban, amelyben az eredeti csapat gyakorlatilag átadta a stafétát a Szellemirtók új generációjának. Most úgy tűnik, hogy az eddigi legnagyobb kihívás elé néznek: a nyár közepén fagyos lesz az időjárás New York felett.

“A Ghostbusters: Frozen Empire című filmben a Spengler család visszatér oda, ahol minden kezdődött – az ikonikus New York-i tűzoltóságra -, hogy összefogjon az eredeti Szellemirtókkal, akik egy szigorúan titkos kutatólaboratóriumot hoztak létre, hogy a szellemirtást a következő szintre emeljék” – olvasható a hivatalos szinopszisban. “De amikor egy ősi ereklye felfedezése gonosz erőt szabadít el, az új és a régi Szellemirtóknak össze kell fogniuk, hogy megvédjék otthonukat és megmentsék a világot egy második jégkorszaktól.”

Paul Rudd visszatér Gary Grooberson szerepében, ezúttal saját overallt és protonfegyvert is kap Finn Wolfhard, McKenna Grace és Carrie Coon mellett. Bill Murray, Dan Aykroyd és Ernie Hudson szintén visszatér az eredeti Szellemirtók három tagjaként.

A közelgő folytatást még 2022-ben jelentette be Jason Reitman forgatókönyvíró, aki a Szellemirtók visszatérését ígérte az ikonikus New York-i tűzoltóházba. “Amikor utoljára láttuk az Ecto-1-et, az visszahajtott Manhattanbe: a Szellemirtók otthonába” – árulta el. “Ott kezdődik a történetünk. A kódnév: FIREHOUSE.” A filmet rendezte Gil Kenan a Reitmannel közösen írt forgatókönyv alapján.

A filmet év végén mutatták volna be a mozikban, de a sztrájkok miatt végül 2024. március 28-án mutatják be.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Szellemirtók - A borzongás birodalma
Előzetesek

New York City borzongató látványt kelt a Szellemirtók – A borzongás birodalma új előzetesében

New Yorkot fagyba borította egy gonosz szellem, de a Szellemirtók visszatértek.

Szellemirtók - Az örökség
Filmkritikák

Szellemirtók – Az örökség kritika

Megérkezett a Szellemírtók nosztalgia Cadillacje, és régen működött ennyire a szellemírtás.