Főoldal BREAKING 118 nap sztrájk után a SAG-AFTRA ideiglenes megállapodást hagyott jóvá a stúdiókkal, így a színészek újra forgathatnak
BREAKINGFilmek

118 nap sztrájk után a SAG-AFTRA ideiglenes megállapodást hagyott jóvá a stúdiókkal, így a színészek újra forgathatnak

A színészek céhe és a stúdiók ideiglenesen megegyeztek, csütörtöktől ismét foroghatnak a hollywoodi produkciók.

474
SAG-AFTRA

Több mint 100 nap és két tárgyalási forduló után a SAG-AFTRA és a hollywoodi stúdiók végül előzetes megállapodásra jutottak, ennek értelmében pedig a színészek ismét munkába állhatnak, folytatódhat a munka. Ez még nem végleges megállapodás, ezt fontos kiemelni, de akkor is nagy előrelépés az elmúlt hónapok után.

Ez volt a két fél második próbálkozása, hogy tárgyalóasztalhoz üljön, mivel az első tárgyalási körük október 12-én meghiúsult. Akkor egy közös nyilatkozatban az állt, hogy a tárgyaló felek között “túl nagy volt a szakadék, és a beszélgetések már nem visznek minket produktív irányba”. A SAG-AFTRA külön nyilatkozatban közölte, hogy az AMPTP elállt a tárgyalásoktól, “miután nem volt hajlandó reagálni a legutóbbi ajánlatunkra”. Ted Sarandos, a Netflix társ-vezérigazgatója szerint a vita tárgyát egy olyan javasolt bevételmegosztási modell képezte, amely szerint a streaming platformok előfizetési bevételeinek 2%-át a SAG-AFTRA kapná; a színészek céhe azonban azt mondta, hogy az AMPTP aggályainak meghallgatása után ezt a részesedést 1%-ra csökkentették, és hogy a stúdiók továbbra sem voltak hajlandóak tárgyalni több más kulcsfontosságú kérdésben.

A SAG-AFTRA szerdán megjelent közleményében bejelentette, hogy a sztrájk hivatalosan csütörtökön 00:01-kor ér véget. A céh tárgyaló bizottsága egyhangúlag szavazott a megállapodás jóváhagyásáról. A megállapodás most pénteken a SAG-AFTRA országos elnökségéhez kerül jóváhagyásra (a Variety szerint), majd a céh tagjainak is ratifikálniuk kell, de addig is szabadon visszatérhetnek a munkába.

Enyhén szólva is nagyon vártuk már ezt a bejelentést, mivel a SAG-AFTRA és a hollywoodi stúdiókat képviselő AMPTP az elmúlt hetekben folyamatosan tárgyalt. Legutóbb, kedden késő este egy közleményben a SAG-AFTRA azt mondta, hogy aznap 10 órán át tanácskoztak, és néhány kulcsfontosságú kérdésben döntöttek, például a mesterséges intelligencia alkalmazásával kapcsolatban.

A hír azután érkezett, hogy az Amerikai Írószövetség (WGA) 148 nap sztrájk után szeptemberben befejezte sztrájkját. Ez azt jelentette, hogy az írói és fejlesztői munka folytatódhatott, de a forgatások nem, mivel a SAG-AFTRA nem tudott megegyezni a stúdiókkal, így gyakorlatilag továbbra is állt az élet Hollywoodban. Ez volt a történelem leghosszabb ideig tartó színészsztrájkja, amit eddig az 1980-as tartott 95 nappal. A 2023-as sztrájk 118 napig tartott.

Számtalan nagy film, köztük a Mission: Impossible 8. bemutatóját is el kellett emiatt csúsztatni a naptárban, de a sokak kedvence, a Deadpool 3. is hátrébb került a naptárban, és a mostani megegyezés ellenére benne van a levegőben, hogy még tovább kell várni Deadpool és Rozsomák szereplésére a Marvel Moziverzumban.

SAG-AFTRA
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

SAG-AFTRA
Filmek

A SAG-AFTRA szerint a stúdiók “végleges” ajánlata még mindig nem elfogadható

A SAG-AFTRA és az AMPTP még hétvégén is egyeztetett, de továbbra sem...

SAG-AFTRA
Filmek

A színészek sztrájkja folytatódik, miután a SAG-AFTRA és az AMPTP nem tudtak megegyezni

A színészek szakszervezete, a SAG-AFTRA és a stúdiók képviselete, az AMPTP között...