Idén pont harmincöt éve, hogy megjelent az első Prince of Persia videójáték Apple II-re. A játékot a néhai Broderbund csapata fejlesztette, amely egy 2D-s, platformer játék volt a mesebeli Perzsia hercegéről. A játék akkor kritikailag nagy siker volt, viszont eladási számokban nem remekelt ezért hamar átdolgozták PC-re és más akkori játékkonzolokra. A játék a 90-es években még két folytatást élt meg és a harmadik rész 3D-s formában jelent meg. Az igazi nagy fordulat a széria életében 2001-ben következett be, amikor a francia Ubisoft felvásárolta a Prince of Persia jogait és rebootolták a szériát.
2003-ban jelent meg a Prince of Persia: The Sands of Time, amely vitán felül a széria legjobb része lett. Ez egy hangulatos és látványos akció-kalandjáték volt, amelyben ismét Perzsia hercegét irányíthattuk, ám képes volt már falon futni, mászni, lopakodni. Egészen más volt a játék, mint a korábbiak. Ez akkor PC-re, PS2-re, Xbox-ra, Nintendo GameCube és Gameboy konzolokra jelent meg. Akkor minden idők egyik legjobb játékának kiáltották ki és ez az eladási számokban is megmutatkozott. A játék annyira kedvelt lett, hogy még egy filmadaptációt is kapott 2010-ben azonos címmel Jake Gyllenhaal és Ben Kingsley főszereplésével.
A játék eközben sorra kapta a folytatásokat, de a 2010-es évekre láthatóan kezdett kifáradni és a The Forgotten Sands után nem is érkezett új rész. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a Prince of Persia nyomán egy másik, nagyon hasonló széria is felemelkedett, méghozzá az Assassin’s Creed. Bizony az asszaszinokról és templomosokról szóló lopakodós, nyitott világú széria nem keveset kölcsönzött a Prince of Persiától, leginkább a játékmenetet és a technikai alapokat. Mivel az Assassin’s Creed rendkívül sikeres a mai napig a Ubisoft egyszerűen félretette és parlagon hagyta Perzsia hercegét. A rajongók viszont folyamatosan kérték, hogy térjen vissza a játék. Ezért 2020-ban bejelentették, hogy elkészítik a The Sands of Time remakejét, amelyen az indiai stúdiójuk dolgozott. A bemutatott előzetes és játékmenet azonban egyáltalán nem nyerte el a rajongók tetszését, amelyre a Ubisoft vezetői is hamar rájöttek, végül a remake fejlesztését elvették az indiai csapattól és a montréali fejlesztők vették át. Máig sem tudjuk, hogy mi a helyzet ezzel a projekttel.
Talán pont a The Sands of Time Remake fiaskója miatt, de a Rayman és a Beyond Good & Evilért felelős Ubisoft Montpellier szinte teljes titokban elkészített egy másik játékot, amely a Prince of Persia: The Lost Crown címet kapta. A játék így gyakorlatilag a semmiből jelent meg, amikor 2023 nyarán bejelentették. A megjelenési dátumot pedig ki is tűzték 2024. január 18-ra. Az új Prince of Persia egyszerre jelenik meg PC-re, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X/S és Nintendo Switch konzolokra. Az elmúlt héten én már kipróbálhattam és azt kell, hogy mondjam a Prince of Persia egyszerre újult meg és tért vissza az alapjaihoz.
Miről szól a Prince of Persia: The Lost Crown?
A játék egy teljesen új történetet mesél el a Prince of Persia univerzumában, amely nem kapcsolódik a korábbi részekhez és karakterekhez sem. A történet szerint Perzsia királyságát a Halhatatlanok (Immortals) védelmezik az ellenségektől, akik természetfeletti erőkkel bírnak. A történet főhőse Szargón, aki ennek a hét tagú Halhatatlan harcosoknak a legfiatalabb tagja. Akik kicsit járatosak a történelemben, azoknak ismerős lehet ez, ugyanis a halhatatlanok gárdája egy elitegység volt az Óperzsa Birodalomban. A Prince of Persia világában ez némileg másképp, sokkal mesésebben van ábrázolva.
A játék szerint ezek a Halhatatlanok megannyi háborúban részt vettek már és győzedelmeskedtek Tomürisz, azaz Perzsia királynőjének a nevében. Egy nap azonban a királynő fiát, Ghasszan herceget elrabolják a királyi udvar árulói. A királynő a Halhatatlanokat hívja segítségül, hogy szabadítsák ki Perzsia hercegét. A trónörököst a Qaf-hegynél található ősi városhoz vitték, amely egy legendás hely volt a közel-keleti mitológiákban. Itt található a Szimurg nevű mitikus, jóindulatú madár, akit az idő isteneként és Perzsia védelmezőjeként is imádnak. Azonban közel harminc éve nyoma veszett a lénynek. Szargón és társai az ősi városhoz érve azt tapasztalják, hogy valami nincs rendjén. Az idő abnormálisan működik és néha összefonódnak az idősíkok is. Az élők elátkozottak és a holtak is feltámadnak és megannyi veszedelmes szörny vagy csapda is vár rájuk. Szergón itt kell átverekedje magát, hogy mentse Perzsia hercegét.
A történetről ennél többet már spoileres lenne elmesélni. Érdekes, hogy egy klasszikus Prince of Persia történetet kapunk, annyi csavarral, hogy most nem egy hercegnőt, hanem Perzsia hercegét kell megmentenünk, aki a korábbi játékok főszereplője volt. Szargón viszont egy titokzatos, de nagy erejű harcos, aki igen szimpatikus és a többi Halhatatlan is elég jól kidolgozott, érdekes és egyedi figurák. A korábbi játékokkal ellentétben itt nem egy magányos hőst, hanem inkább egy csapatot látunk, akik együtt igyekeznek megmenteni a herceget. A mentőakción túl itt a csapatdinamika is előtérbe kerül a Halhatatlanok között, akiknek hol együtt, hogy magányosan kell leküzdeniük az akadályokat. A kampány nagyjából 20-25 óra hosszú vérmérséklettől függően. Ez azonban jócskán kitolható attól függően, hogy mennyit fedezünk fel és milyen gyakran térünk vissza a korábbi helyszínekre.
Prince of Metroid
Ahogy fentebb is említettem a Prince of Persia: The Lost Crown egyszerre nyúlik vissza alapokhoz és nyit más, új dolgok felé. Ami a legszembetűnőbb már elsőre, hogy ez egy nem egy 3D-s játék, hanem egy oldalnézetes 2,5D-s platformer játék. Azért nem igazi 2D-s, mert ugyan oldalról nézzük és előre, hátra, le föl, irányítható a karakter, azonban mindezt egy modern 3D-s grafikus motorral alkották meg. Ez ott is látszik, hogy az átvezetők ugyanolyan 3D-s, filmszerű képeket adnak, mint amit bármelyik mai játékban láthatunk. Azonban az oldalnézetes megoldás egyértelműen a széria legelső részeit idézi meg és nagyon régi, gyerekkori emlékeket idézett fel bennem is.
A másik, hogy a széria történetében először nyitottak a metroidvania műfaj felé. Ennek a játékműfajnak a lényege, hogy a játékos számára egy nagy és szerteágazó térkép, játéktér áll rendelkezésére, amit szabadon felfedezhet. Azonban a játék számos részt elzár a játékos elől, amelyet csak bizonyos tárgyak, képességek birtokában tud elérni, amelyeket a játék során megszerezhet. Éppen ezért a metroid stílusú játékok folyamatosan arra ösztönzik a játékost, hogy később visszatérjen a korábban bejárt pályákra is. Ehhez többnyire számos rövidút áll rendelkezésre. Ez a pályadizájn a japán Metroid és Castlevania szériákra volt jellemző, de újabban olyan újabb játékok is előszeretettel alkalmazzák, mint a Dark Souls, a Star Wars Jedi: Fallen Order vagy az Ori and the Blind Forest. A Prince of Persia: The Lost Crown is ezt a sort követi most, ahol a Qaf-hegy ősi városának szerteágazó és labirintusszerű folyósóit és elágazásait járhatjuk be Szargónnal.
A Ubisoft Montpellier fejlesztői ráadásul egy újítást is bevezettek a műfajba, amely itt a Memory Shards (emlékszilánkok) elnevezést kapta. A rendszer lényege, hogy a térképen bármikor elhelyezhetünk egy emlékeztetőpontot, amelyet egy képernyőképpel illusztrálhatunk. Ez rendkívül megkönnyíti a tájékozódást a pályákon, ha később szeretnénk visszatérni egy korábban elzárt pályaszakaszhoz. Később persze gyorsutazási pontokat is kioldhatunk, így még gyorsabban váltogathatunk a helyszínek között. A pályák egyébként eszméletlenül jól kidolgozottak. Mindenhol külön fejtőrük, puzzle feladványok és ügyességi játékok várnak ránk, amely a tapasztaltabb játékosokat is próbára tehetik. Ugyanígy számos rejtett kincs, felszerelés vár ránk, amelyeket nem könnyű összegyűjteni. Szerencsére ez nem fullad egy felesleges gyűjtögetésbe, amely manapság igencsak jellemző a Ubisoft játékaira.
A Qaf-hegy úgy van kialakítva, hogy a nagyobb, hub méretű termekből kiindulva több folyosó vezet megannyi kisebb terem, elágazás felé. Tényleg labirintusszerű az egész város. A legnagyobb hub a The Haven nevet kapta, ez amolyan biztonságos övezet. Itt olyan segítőkkel találkozhatunk, mint Fariba, aki eligazít minket a küldetésekben, a Varázsló, akivel lehet kereskedni, Kaheva, a fegyverkovács és Artaban a kardmester, aki segít felkészülni a harcokra. Szükségünk is lesz rá, mert a részletesen kidolgozott pályákon megannyi ellenség vár ránk.
A halhatatlan harcos, aki folyton meghal a játékban
Ugyan Szargón a Halhatatlanok tagja, a játékban mégis könnyedén meghal. Legfőbb fegyvere dupla kardja, amelyek fejleszthetők. Rengeteg harci kombó áll rendelkezésünkre, amelyet nem árt begyakorolni Artabannál, mert izzasztó harcok várnak ránk. Bizonyos ellenségeket könnyen legyűrűnk, de egy-két bossharc nagy fejtörést okozhat és más taktikát is kell alkalmaznunk. Szargón a kisebb ütéseket még kivédi, de a nagyobbak elől már csak kitérni tud. Mivel gyors és hajlékony harcos, így ez nem okozhat gondot. A játék ilyen módon a kitérő/kivédő harcmodorra épít, mint bármelyik soulslike cím.
Tovább nehezíti a dolgunkat, hogy eleinte nagyon kevés életcsík áll rendelkezésünkre és ezt nem könnyíti az sem, hogy mennyire nincs mivel visszatölteni. Elszórtan kapunk csak gyógyító főzetet. A játék ráadásul nagyon ritkán ad be checkpointokat és menteni sem tudunk kedvünk szerint. Erre szolgálnak a néhol előforduló Wak-Wak fák, amelyek visszatöltik az életünket, de egyúttal az ellenségeket is feltámasszák. Tehát nagyon körültekintően kell eljárnunk itt is. Szargónt azonban különleges, úgynevezett Athra hullámok is segítik. Ezek a harcok során folyamatosan újratöltődnek és amikor elért egy bizonyos telítettséget használhatók és nagyon erős csapásokat vihetünk be. Az Athra fejleszthető is, tíz különböző képességet oldhatunk ki, amelyek között támadó és védekező/gyógyító képességek is vannak.
A játékban gyűjthetők időkristályok is, amelyekkel a The Sands of Time-ból ismert képességre tehetünk szerint. Ezek segítségével Szargón képes lesz az időben száguldani, teleportálni vagy magasabbra ugrani. Szargón képességei tovább növelhetők amulettekkel, amelyekből tizenkettőt viselhetünk egyszerre. A játékban helyett kapott egy gazdasági rendszer is. Három különböző valuta van a játékban, mint az azurkék damaszkuszi érc, amellyel a fegyverkovácsnak kell fizetnünk, a Xerxes nevű ritka ékszer és az idő kristályok. Ezen kívül további gyűjthető nyersanyagok is vannak még.
A játék többféle nehézségi szintet is ajánl, nekem normál fokozaton is elég nagy kihívás volt. A Ubisoft a mostani Assassin’s Creed és Ghost Recon játékaihoz hasonlóan itt is lehetőséget adott arra, hogy a nehézséget kedvünkre testreszabhassuk. Ugyancsak választhatunk az Exploration (felfedező) és Guided (Irányított) módok között. Míg előbbi jóval kevesebb segítséget ad, addig az utóbbi jobban fogja a játékos kezét.
A szoftver egyébként meglepően jó állapotban van. Szinte alig találkoztam bugokkal, hibákkal, jól összerakott állapotban van és akadás mentesen futott PlayStation 5-ön. Igaz messze nem dolgozik nagy felbontású textúrákkal, az egész egy két generációval korábbi játék képét mutatja. Viszont a művészeti dizájn szép és autentikus, a színekkel nagyon jól bántak, a zene és a hangok külön kiemelendők egészen misztikus hangulatot kölcsönöznek a játéknak. Ami pedig külön megemlítendő, hogy semmilyen játékon belül vásárlás, DLC, vagy mikrotranzakció nem került bele. Abban a korban, amikor a Ubisoft már az egyjátékos, történetközpontó címeibe is folyamatosan mikrotranzakciós boltot pakol, ez külön megdícsérendő. Az Assassin’s Creed Mirage-hoz hasonlóan ezt is áron alul adják, hiszen az alapjáték pusztán 49 euróért megvásárolható, a Deluxe kiadás, amely külcsíneket és korai hozzáférést tartalmaz már 59 euró, de még ez is elmarad a mai AAA áraktól.
VERDIKT
Hatalmas meglepetés lett a Prince of Persia: The Lost Crown. A Ubisoft tizennégy éven át hagyta parlagon ezt a szériát, már-már mindenki letett róla, amikor most hirtelen hamvaiból feltámasztották. A játék egyszerre nyúlt vissza a széria legelső részeihez az oldalnézetes platformer megoldással, de ugyanakkor mert is újítani a metroid műfajjal. Ez a fajta merészség, kísérletezés volt hajdanán jellemző a Ubisoft játékaira, ami mára alig tetten érhető. Nagyon jó látni, hogy még vannak ott, akik nem felejtették el, milyen is volt egy Prince of Persia-játék. Ezt bárkinek tudom meleg szívvel ajánlani, de főként azoknak, akik egy klasszikus platformer akció-kalandjátékra vágynak, némi metroid beütéssel. Ezért az árért pedig pláne megéri.
4 Hozzászólások