Főoldal Filmek Gal Gadot megerősítette, Joss Whedon valóban megfenyegette, hogy tönkre teszi a karrierjét
Filmek

Gal Gadot megerősítette, Joss Whedon valóban megfenyegette, hogy tönkre teszi a karrierjét

Gal Gadot megerősítette a vádakat.

404
Wonder Woman

Ray Fisher még tavaly borította a bilit azzal, hogy Zack Snyder távozása után milyen körülmények között forgattak, a Warner Bros. és a rendező tisztességtelenül bántak a színészekkel a pótforgatáson. Ez végül ahhoz vezetett, hogy a stúdió belső vizsgálatot indított az ügy kivizsgálására. A döntés pontos részleteit nem hozták nyilvánosságra, ugyanakkor beszédes, hogy Whedon „szabadságra” ment.

A színésztársak végig kiálltak Fisher mellett, Jason Momoa többször is kifejtette együttérzését társával. A Wonder Woman 1984 bemutatója alatt feltették a kérdést a főszereplőt alakító Gal Gadotnak is, de diplomatikusan hallgatott. Csak egy rövid nyilatkozatot adott ki a képviselőin keresztül a 2017-es esetre reagálva. A kommüniké után arról olvashattunk, hogy Joss Whedon és Gal Gadot összetűzésbe került a pótforgatáson. Eddig hallgatott a színésznő, most azonban megerősítette, hogy megfenyegették. Az esetről több hírportál is beszámolt.

[Whedon] azzal fenyegetőzött, hogy árt Gadot karrierjének, és becsmérelte Wonder Woman rendezőjét, Patty Jenkinst. Joss azzal hencegett, hogy kikezdett a színésznővel. Azt mondta, hogy ő az író és Gadot fogja be a száját, s mondta a sorokat, valamint hihetetlenül hülyének tüntetheti fel őt ebben a filmben.

Az izraeli Mako weboldalnak adott interjújában megtörte a csendet, s röviden mesélt a rendező viselkedéséről. Az interjú héberül készült, de már megjelent a The Direct fordítása a cikkről.

Joss Whedon azt mondta nekem, hogy véget vet a karrieremnek, egyenesen azt mondta, hogy ha csinálok valamit, akkor gondoskodik róla, hogy gyötrelmessé tegye a karrierem. Inkább gondoskodtam erről.

Gal Gadot

Itt valószínűleg arra utalt az utolsó mondatban Gadot, hogy a beszélgetés után megkereste a Warner Bros. vezetőit, akik az eset után komolyan vették az ügyet, hiszen a rendezőnek a múltban volt már hasonló esete. Többet nem hagyták Whedont és Gadotot kettesben a forgatáson, a stúdió képviselői mindig jelen voltak.

Gal Gadot
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Joker: Kétszemélyes téboly
Előzetesek

Magyar szinkronnal is észvesztő lett a Joker: Kétszemélyes téboly előzetese

Úrrá lesz az őrület a Joker: Kétszemélyes téboly nagy előzetesében.

Megfojtott virágok
Filmek

Zack Snyder és Leonardo DiCaprio tárgyaltak Lex Luthor szerepéről, végül egy jó ötlettel álltak fel

Szerepet nem kapott, de Leonardo DiCaprio ötletét végül Zack Snyder filmre vitte.

Peacemaker - Békeharcos
Sorozatok

James Gunn megosztott egy képet a Peacemaker – Békeharcos 2. évad forgatásáról

James Gunn egyszerre dolgozik a Superman és a Peacemaker forgatásán.