Főoldal Előzetesek Itt Az Igazság Ligája új előzetese, de várjunk csak! Ezt láttuk nyár végén is!
Előzetesek

Itt Az Igazság Ligája új előzetese, de várjunk csak! Ezt láttuk nyár végén is!

Megérkezett Az Igazság Ligája új előzetese, de erre kár volt ennyit várni.

434

Múlt hétvégén a rendező már utalt rá, hogy november 17-én új előzetest villantanak Az Igazság Ligája rendezői változatához. A hír után sokan megörültek, de kár volt az izgalom. Majdnem egy órával korábban befutott az új kedvcsináló, de hogy őszintén fogalmazzunk, nem dobtunk hátast tőle. Gyakorlatilag fogták a nyár végén bemutatott trailert, néhány másodpercnyi extrával megtoldották, s fekete-fehérben feltöltötték.

Azt kár tagadni, hogy a 2021-es naptár egyik legjobban várt alkotásáról beszélünk, miután három éven keresztül ment a harc a rendezői változatért, amit végül tavasszal bejelentettek. A DC FanDome alatt láttuk az első előzetest a filmből, amiben Darkseid és DeSaad is feltűnt, valamint Supermant fekete jelmezben is láttuk sétálni. Talán öt vagy hat új jelenetet hozott a várt trailer, amiben látjuk Supermant hologram formájában, Darkseid megérkezését a Földre, ahogy az amazonok felkészülnek Steppenwolf támadására és végül Cyborgot, miközben ablakon keresztül nézi a gyerekeket játék közben.

A napokban árulta el Snyder, hogy eredetileg fekete-fehér formában szerette volna bemutatni Az Igazság Ligáját a mozikban, s mindezt két részben, ennek örömére láthatjuk az előzetest ilyen formában.

Az HBO Max streamingszolgáltató nagyon komolyan gondolja a rendezői vágást. Nemcsak zöld utat engedett a pótforgatásnak, de a költségvetés már meghaladja a 70 millió dollárt is – még a több díjat nyert Joker büdzséjét is jóval ez alatt húzták meg. Az Igazság Ligája rendezői változatát valamikor 2021 elején fogják bemutatni VOD-formában, azaz közvetlenül az HBO Maxon.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Rebel Moon
Filmek

A Rebel Moon rendezői változata új alcímet kapott az R-besorolás miatt

A Rebel Moon lehet jobb több erőszakkal, vérrel és még több lassított...

Joker: Kétszemélyes téboly
Előzetesek

Magyar szinkronnal is észvesztő lett a Joker: Kétszemélyes téboly előzetese

Úrrá lesz az őrület a Joker: Kétszemélyes téboly nagy előzetesében.