A Paramountnál valakik nagyon szeretnék, ha a G.I. Joe-k visszatérnének, csak épp nem tudják, hogyan. A The Hollywood Reporter értesülései szerint az élőszereplős vonalra ideje lenne végre egy filmmel előállni – főleg, hogy évek óta kering az éterben –, s ehhez egyszerre két forgatókönyvet gyúrnának eggyé. Vagy nem, ez kissé homályos. Ami biztos, hogy elvileg felkérték Danny McBride humoristát egyhez, míg Max Landist (Bright) egy másikhoz. Utóbbi karrierje a 2010-es évek végén földbe állt, miután szexuális zaklatással vádolták, ami már önmagában érdekes megközelítés.
Lorenzo di Bonaventura természetesen producerként áll a film vagy filmek mögött. A franchise igazán sosem tudta megvetni magát a filmes piacon, de ez nagyban köszönhető az elkészült daraboknak, minthogy amúgy rengeteg potenciállal bírna. A rajongótábora sem épp utolsó, emiatt szinte mondhatnánk, hogy átok veri, hisz pont Duke-ék ne tudnának megállni az akciófilmes piacon?
A G.I. Joe felemelkedése?
Még 2024 áprilisában jelentette be hivatalosan is a Paramount, hogy a két ikonikus Hasbro tulajdon, vagyis a Transformers és a G.I. Joe végre a nagyvásznon is együtt akcióznak majd egy crossoverben. A bejelentés nem volt nagyon váratlan, hiszen a Transformers: A fenevadak kora végén Anthony Ramos karakterét meghívták az elit egységbe, s nem úgy tűnt, hogy nagyon ellenezte volna a felkérést. Azóta viszont maga Ramos sem tud semmit a dologról, sőt igazából a Transformers háza táján is az iránykeresés megy.
Ami a Joe-vonalat illeti: Egyelőre az eddigiek alapján kevés karaktert mozgatnának, kezdetben a fenevadakat is vászonra ültető Steven Caple Jr. volt a rendezői szék várományosa. Ő eredetileg egy olyan koncepciót vázolt fel, melyben nem feltétlenül az olyan ismert Joe-karaktereket használták volna fel mint Duke vagy Kígyószem, s amely akár más bolygókra is elkalauzolt volna, miközben a Transformers és a szuper katonák technikai oldalát vegyíti. A két fél egyébként már a G.I. Joe-filmek harmadik részében találkozott volna, de ezt akkor lefújták, viszont most hajlanak a Joe-filmek színészeinek visszahozására is. A crossoverben Chris Hemsworth is esélyes volt Ramos mellé. Kérdés, hogy akkor ez a koncepció teljesen a kukában végzi, vagy ez lenne a fent említett írók műve, vagy egyfajta előzmény ahhoz, vagy esetleg a bejelentett Transformers X G.I. Joe animációs szériába épül mindez, s mellé élőszereplős filmet/filmeket kapunk. Aztán a siker fényében később esetleg találkoznak nagyvásznon is.
Ami a Transformers-vonalat illeti: Ötletek vannak bőven, s nemrég egészen kaotikus méreteket öltöttek. Felröppent a hír, miszerint a Paramount visszaültetné Michael Bayt a rendezői székbe, sőt, hogy jelenleg kb. 5 projektet tartanak talonban (az infók egy viszonylag elfogadott szivárogtatótól erednek). Bay projektjét Jordan VanDina írja. Az ötből az egyik Bay, az egyik a G.I. Joe-crossover, egy harmadik elvileg animációs volt, valószínűleg az Egy folytatása, ám az egyelőre biztosan nem játszik már. A maradék kettő elviekben a fenevadakkal megkezdett Unicron-trilógia másik két darabja lehetne, ugyanis az eredetileg annak indult. Ezek valószínűleg jelenleg afféle tartalékok. Érdekesség azonban, hogy bár az Egy folytatását egyelőre nem rendezheti meg, Josh Cooley lehet, aláírt az egyik élőszereplős projekt rendezésére. Erről szintén nem lehet tudni, hogy melyikhez van köze.
Ami biztos, hogy a Joe-k visszatérnek a készülő animációs sorozatban, s a Hasbro szerint továbbra is készül a Kígyószem-játék, noha elvileg szabadulnak a fejlesztőitől (komolyan átok ül ezeken). Mindenesetre jó lenne már a filmek terén is valami konkrétumot olvasni, nem csak találgatásokat.



Távol / > Bemutató ideje: március
1.








