Itt vannak az első infók az új G.I. Joe-filmről

Nehéz követni a Paramountot, de úgy tűnik, végre van koncepció.

Kajtár Virág
Olvasási idő 3 perc
Google Logo Itt állíthatod be, hogy a Google keresőben elsők között szerepeljen a Wide Screen

A Paramountnál egy ideje nagyon szeretnék, ha a G.I. Joe-k visszatérnének, csak épp nem tudják, hogyan. A The Hollywood Reporter korábbi értesülései szerint az élőszereplős vonalra ideje lenne végre egy filmmel előállni – főleg, hogy évek óta kering az éterben –, s ehhez egyszerre két forgatókönyvet gyúrnának eggyé. Vagy nem, ez kissé homályos volt. Ami biztos, hogy elvileg felkérték Danny McBride humoristát egyhez, aki most megosztott néhány dolgot a scriptjéről.

McBride kifejezetten lelkes a forgatókönyv miatt, és ami még fontosabb, a Paramount is az: „Remélhetőleg jövőre már forgatjuk” – nyilatkozta a Happy Sad Confused Podcastban. McBride régóta rajong a franchise képregényeiért, konkrétan gyerekkori álma válik valóra. Eredetileg azzal kereste meg a Paramountot, hogy készítene egy filmet a Dreadnokokról, a Mad Max stílusát idéző, nyers modorú zsoldosbandáról, akiket a Cobra gyakran bérel fel, hogy megküzdjenek a G.I. Joe csapatával. A Paramount azonban az egész franchise újraindítását szerette volna, ezért arra kérték, hogy írjon egy forgatókönyvet magáról a G.I. Joe-ról.

Facebook Logo Kövess minket Facebookon is!

A forgatókönyvet végül a Az erényes Gemstone-ék (The Righteous Gemstones) alkotótársaival, Jeff Fradleyvel és John Carcierivel közösen írta. Elmondása szerint a film nem vígjáték lesz, hanem mélyebben merít a G.I. Joe történetéből és mitológiájából.

„Duke-ot és a G.I. Joe csapat több más tagját követjükSikerült kitalálnunk egy olyan koncepciót, amit egyszerűen imádunk. Ez nem vígjáték lesz, hanem inkább egy feszült, akciódús film, és szerintem nagyon szórakoztató lesz. Ott van az a város a képregényekben, Springfield, amely titokban teljes egészében a Cobra irányítása alatt áll. A mi filmünk is ebben a városban játszódik.

Ráadásul már néhány igazán izgalmas színész is érdeklődik a szereplés iránt. Nem szeretnék még túl sokat elárulni, de minden jel arra utal, hogy egy nagyon szórakoztató film lesz.”

Lorenzo di Bonaventura természetesen producerként áll a film vagy filmek mögött. A franchise igazán sosem tudta megvetni magát a mozitermekben, de ez nagyban köszönhető az elkészült daraboknak, minthogy amúgy rengeteg potenciállal bírna. A rajongótábora sem épp utolsó, emiatt szinte mondhatnánk, hogy átok veri, hisz pont Duke-ék ne tudnának megállni az akciófilmes piacon?

A G.I. Joe felemelkedése?

Még 2024 áprilisában jelentette be hivatalosan is a Paramount, hogy a két ikonikus Hasbro tulajdon, vagyis a Transformers és a G.I. Joe végre a nagyvásznon is együtt akcióznak majd egy crossoverben. A bejelentés nem volt nagyon váratlan, hiszen a Transformers: A fenevadak kora végén Anthony Ramos karakterét meghívták az elit egységbe, s nem úgy tűnt, hogy nagyon ellenezte volna a felkérést. Azóta viszont maga Ramos sem tud semmit a dologról, sőt igazából a Transformers háza táján is az iránykeresés megy.

Ami biztosabb elvileg, hogy a Joe-k élőszereplős egyesülés helyett visszatérnek a készülő Transformers X G.I. Joe animációs sorozatban, s a Hasbro szerint továbbra is készül a Kígyószem-játék, noha elvileg szabadulnak a fejlesztőitől.

CÍMKÉK:
Cikk megosztás
×

Csatlakozz a Közösségünkhöz!

Szeretnél elsőként értesülni a legfrissebb hírekről? Csatlakozz Discord szerverünkhöz, és beszélgess a többi olvasóval!

Csatlakozás a Discordhoz Köszönöm, nem