Október 14-én véget ér a Windows 10 pályafutása és 10 év után nyugdíjba vonul a népszerű operációs rendszer. A Microsoft mindenkit arra ösztönzött, hogy térjenek át a Windows 11-re, ám ez sokaknak új számítógépet is jelent az új rendszer szigorú hardverkövetelményei miatt. Akik ragaszkodnak a Windows 10-hez, azoknak fizetniük kell ezentúl a frissítésekért. Az európaiak viszont kaptak egy év haladékot, ugyanis az európai fogyasztóvédelmi szerv elérte a Microsoftnál, hogy a térség állampolgárai még egy évig ingyenesen használhassák a Windows 10-et.
Az európaiak egy évig még ingyenesen frissíthetik a Windows 10-et
A The Verge közölte, hogy a Microsoft engedett az Euroconsumers, vagyis az európai fogyasztóvédelem nyomására. Az Európai Gazdasági Térség állampolgárai még egy évig ingyenesen megkapják a frissítéseket a Windows 10-hez, így nem kell fizetniük vagy váltaniuk Windows 11-re október 14-én. Ez az Európa Unió 27 tagállamára, Izland, Norvégia, Liechtenstein, Svájc és az Egyesült Királyság fogyasztóira is vonatkozik, így a döntés elég nagy jelentőségű. A világ többi országára viszont ez nem vonatkozik.
A Windows 10 noha már idén tíz éves, hiszen 2015-ben indult útjára és jó ideje elérhető az újabb Windows 11, az operációs rendszer továbbra is nagyon népszerű. A StarCounter adatai szerint 2025 augusztusában a Windows 10 még mindig 43-45%-ot tett ki a Windows operációs rendszer felhasználóiból, tehát majdnem a felhasználók fele még nem váltott 11-re. Ez nagyjából 650 millió számítógépet jelent világszinten.
„Örömmel értesültünk arról, hogy a Microsoft ingyenes kiterjesztett biztonsági frissítéseket (ESU) biztosít a Windows 10 fogyasztói felhasználók számára az Európai Gazdasági Térségben (EGT)” – írja az Euroconsumers csoport egy héten belül kelt levelében. „Örülünk annak is, hogy ez az opció nem követeli meg a felhasználóktól a beállítások, alkalmazások vagy hitelesítő adatok biztonsági mentését, illetve a Microsoft Rewards használatát.”
OneDrive tárhellyel összekötött Windows 10 fizetős frissítés
A Microsoft ráadásul úgy szerette volna elérni, hogy a Windows 10 felhasználók fizessenek a további frissítésekért, hogy mindenkinek szükséges lenne a Microsoft fiókján bekapcsolnia a Windows Backup opciót, mely össze van kapcsolva a OneDive felhővel is. A felhő azonban, csak 5 GB ingyenes tárhelyet ad, így akik túllépik a keretet a biztonsági mentések mérete miatt, azoknak további OneDrive tárhelyet kellene vásárolniuk. Ettől kímélte meg az európai felhasználókat a Microsoft.
A Microsoft egy névtelen szóvivője megerősítette a Windows Centralnak a változásokat, megjegyezve, hogy „frissítéseket hajtanak végre a regisztrációs folyamatban, hogy az megfeleljen a helyi elvárásoknak és biztonságos, egyszerűsített élményt nyújtson”. Ezek a változások azonban csak az Európai Gazdasági Térségben történnek, így minden máshol továbbra is engedélyezni kell a Windows Backup szolgáltatást, vagy 30 dollárt kell fizetni egy évre, vagy 1000 Microsoft Reward pontot kell beváltani.
Az EGT országok fogyasztói így egy év haladékot kaptak, 2026. október 13-ig használhatják ingyenesen a Windows 10-et, utána már nekik is fizetniük kell vagy váltaniuk a Windows 11-re. Az Euroconsumers arra is törekszik, hogy meggyőzze a Microsoftot, hogy a fogyasztók számára is egy évnél hosszabb ideig nyújtson biztonsági frissítéseket, hogy elkerülhető legyen, hogy a készülékek jövőre „kockázatnak legyenek kitéve”.
Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
