A Star Wars még visszajöhet, a Marvel hanyatlik, a Star Trek továbbra is TV-s franchise – így látják most az elemzők Hollywoodot

Átalakulóban a franchise-ok világa, megújulnak, esetleg lassan mind elbuknak?

Kajtár Virág
Olvasási idő: 7 perc

Érdekes elemzést közölt a Variety, melyben executive producerek és filmkészítők értékelték a hollywoodi filmipar egyes felkapott márkáit, kreativitás, kereskedelmi potenciál és piaci telítettség alapján. Mivel a mozik még mindig küszködnek, a filmstúdiók leginkább a különböző franchise-okkal igyekeznek tartani magukat, ám szinte mindegyik brandnél érezhetővé vált mostanra a fáradtság. Az elemzésben a közönség érdeklődésének felméréséhez összehasonlították az egyes franchise-ok legújabb részeinek hazai (amerikai) és globális bevételeit a franchise 2010-től kezdődő átlagaival (kivétel pandémiás évek), a költséghatékonyság/megtérülés méréséhez pedig megvizsgálták, hogy a legújabb verziók mennyiben javítottak a gyártási költségvetésükön, miután elértek a megtérülési pontot (körülbelül a globális bruttó bevétel kétszerese).

Az elemzők szerint a Star Wars a Disney Plusszal jól járt, de lényegében stagnál, a Marvel érdektelen, a DC lassan emelkedik, a James Bond továbbra is érdekli a saját közönségét, míg a Star Trek vagy a Mission Impossible is komoly bajban van.

Csak a Bosszúállók érdeklik az embereket

A Marvel idén három filmet adott ki, amelyek mindegyike alulteljesített, és lényegében alig hozott nyereséget (és azt is még a marketingköltségek nélküli számokkal). A 2020-as évek elején a Disney+ streaming szolgáltatásának indulásával a Marvel a csoport legmagasabb piaci telítettségi pontszámát érte el. A vélemények szerint például az MCU-hoz való csatlakozás még mindig vonzó lehetőség, de 5 évvel korábban például sokkal több színész kapkodott a szerepekért. Sokan dicsérik a stúdiót, amiért felismerték a túltelítettség problémáját, és elvileg visszavesznek, míg az önálló filmeket zsákutcának tartják a közelgő két Bosszúállókkal szemben. A jelenlegi filmek fő problémájának lényegében az érdektelenséget nevezték meg, illetve, hogy könnyű bekapcsolódni akkor is, ha kihagytál egyet vagy kettőt.

A DC, bár idén jól kezdett és az irányt is jónak találják, a 2026-os filmjeivel nem igazán csábít. A legtöbbek szerint Supergirl, vagy különösen Agyagpofa nem bír akkora bevételi potenciállal, s így a DC valahol középen táncol. Bevételek szempontjából sokáig csökkenő, de éppen talán felívelő ágban van, viszont kérdés, mikor jönnek vissza a várt hősök új köntösben, s addigra mennyire fárad meg maga a zsáner.

A dinoszauruszok örökzöldek

A Jurassic-franchise is kreatív válságban van, noha pénzügyileg igen jól áll. „Úgy tűnik, a dinoszauruszok nem mennek ki a divatból” – mondta egy forgalmazási vezető. „Nem számít, hogy Jeff Goldblum, Chris Pratt vagy Scarlett Johansson szerepel-e a filmben.” Ennek ellenére az Újjászületés az első World-film, amelynek bevétele nem érte el az 1 milliárd dollárt, ami utalhat a nézők lassú fásulására. „Egyszerűen csak újra és újra leforgatják ugyanazt a filmet” – mondta egy forgatókönyvíró. Más azt mondta, hogy a minőség ingadozó, mégsem befolyásolja a sikert, a konszenzus pedig, hogy ritkábban kéne kitolniuk ezeket a filmeket, megelőzve az esetleges fáradást.

Mi lesz velünk Tom Cruise nélkül?

A Mission Impossible esetében egyértelműen bizonytalan a jövő: „A legnagyobb erőssége Tom futása, de mi lesz, ha Tom már nem tud futni?” – mondta egy forgatókönyvíró. „Ez a franchise generációs problémától szenved” – mondta egy másik, míg egy marketingvezető szerint: „Nehéz helyzet, ha egy franchise egyetlen színészre épül. Nem vagyok biztos benne, hogy mennyi érték maradt benne.” Pénzügyileg, bár még egyenlít, globálisan 25%-kal esett a franchise iránt az érdeklődés, melyben a fáradtság, és az azonos formula szintén közrejátszik.

A Star Wars a világ legnagyobbja lehet, a Star Trek marad a kisképernyőkön?

Annak ellenére, hogy a 2026-ban megjelenő A Mandalóri és Grogu lesz az első Star Wars film 2019 óta, a telítettségi mutatók továbbra is magasak a Disney+ sorozatok bőségének és a kapcsolódó játékok és egyéb termékek elterjedtségének köszönhetően. „Egyszeren mindenütt jelen van” – mondta egy marketingvezető. A bevételi potenciál is az első helyen áll – „Ez lesz minden idők legnagyobb univerzuma” – mondta egy producer –, de a minőséget érintő kérdések, az ismétlődés, valamint a korai fejlesztési szakaszban megrekedt több projekt miatt sokan a kreatív vonalon a legrosszabbnak értékelték.” „Ha hét évig nincs bemutatható film, akkor arra gondolsz, valami nincs rendben” – mondta egy kommunikációs vezető. „A következő pedig egy televíziós sorozaton alapuló, abból származtatott film lesz.” Ez alapján a franchise fura lehet az átlagnézők számára, noha Baby Yoda elárasztotta a világot, s emiatt biztosak a bevételekben, de bármi bekövetkezhet.

A Star Trek hamarosan 60. évfordulóját ünnepli, azonban a franchise 2016-óta a mozik közelében sem járt. Még soha nem volt ilyen hosszú szünet a filmek között. A legtöbb iparági vezető csalódottságát fejezte ki, s reméli, hogy David Ellisonnál prioritás lesz. A Paramount+ műsorok mennyisége és az, hogy soha nem hozott többet 500 millió dollárnál, a legtöbbeknek azt jelzi, hogy a brand egyszerűen egy televíziós márka marad. „Valakinek valami forradalmi megközelítést kell alkalmaznia ahhoz, hogy ez újra relevánssá váljon” – mondta egy producer.

James Bond áll a legjobban kreatív szempontból

Daniel Craig 2021-es búcsúja óta Bond teljes átalakításon esik épp át új producerekkel (Amy Pascal és David Heyman), új forgatókönyvíróval (Steven Knight) és új rendezővel (Denis Villeneuve) – ezzel a franchise a legmagasabb pontszámot kapta, pusztán a vezetők szakmai háttere alapján. Bevételekben szintén elég pozitív ívet tudhat magáénak. A legnagyobb ismeretlen tényező természetesen az, hogy ki fogja játszani a 007-es ügynököt. Azonban aggódnak, hogy akár egy fiatalabb színésszel is képesek lesznek-e megtartani egy új generációt. Továbbá sok kérdés merül fel a vállalati tervekkel kapcsolatban, miszerint a franchise-t új területekre terjeszthetik ki. „A ritkaság nekik kedvezett” – mondta egy marketingvezető. „De ha elkezdik építeni a Bond-univerzumot, az nem gyengíti-e majd a márkát?”

Az jól látszik, hogy a legtöbb brand ugyanazzal a problémával küzd, ám az újítás is veszélyes számukra. Emiatt most egy elég komoly patthelyzet uralja a piacot, ahol igazán senki sem tud úgy kitűnni, mint akár az elmúlt évtizedben. Ti mit gondoltok, mi lenne a jó irány az egyes franchise-ok számára?

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×